Gazdaság hvg.hu 2016. november. 21. 14:18

Mi a könnyebb: maratont futni vagy egy karácsonyi vásárlás?

Úgy érzi, a végkimerülésig hajtja magát, amíg megtalálja a legjobb karácsonyi ajándékokat? Most megmérték, valójában mennyire kimerítő a vásárlás.

Futott ön már maratont? Hosszú hónapok kemény munkája, sok-sok lemondás, kőkemény fizikai és mentális kihívások szegélyezik az oda vezető utat. Pedig most kiderült: az ember ugyanennyire kifáraszthatja magát, elég mindössze egy órát eltöltenie karácsonyi bevásárlással.

A kísérletet az eBay és a bioanalitikával foglalkozó Lightwave végezte el – persze nem meglepő, hogy az eBaynek megéri azt hirdetni, hogy a plázában töltött idő rendkívül kimerítő. A megfigyelés alanyaira olyan eszközöket tettek fel, amellyel lehetett folyamatosan figyelni a pulzusukat, vérnyomásukat, testhőmérsékletüket, mozgásukat és izzadásukat, majd beküldték őket egy órán át vásárolni. Alig több, mint félóra után 60 százalékuk már nagy fáradtság jeleit mutatta, és mint utólag elmondták, ekkor már nem is érdekelte őket a vásárlás. Az egyórás vásárlás végére átlagosan 33 százalékkal nőtt meg a pulzusuk, miután pedig egy is pihenőidőt kaptak, 88 százaléknál mérték azt, hogy a szívük gyorsabban ver, mint ahogyan nyugalmi állapotban kellene. A kísérlet elvégzői azt írták, hogy ezek a számok olyanok, mint amilyet egy maraton lefutása után szoktak mérni; persze ezen a ponton legyünk kicsit szkeptikusak, és jusson eszünkbe, le lehet futni száz métert is úgy, hogy az ember extrémen fáradtnak érezze magát utána.

A futós példa borul azon a ponton is, hogy abban a pillanatban, amikor rátaláltak egy-egy jónak szánt ajándékra, 88 százaléknak ugrott meg 100 fölé a pulzusa. Ez sétálás közben persze nagyon magas, de egy maraton lefutása közben nagyjából a bemelegítésnél kell ilyen szinten lennie. Az viszont már valóban komoly problémákat mutat, hogy a nők 67, a férfiak 56 százaléka úgy érezte, nagy nyomás alatt áll. A kísérletben részt vevők közül azok érezték rosszabbul magukat, akik azt állították, hogy előre eltervezték, mit akarnak venni, az ő 70 százalékuk mutatta különösen nagy stressz jeleit. A 45 éven fölöttiek jártak a legrosszabbul, köztük közel 90 százalékban mértek nagy fizikai megterhelést. Arra a kutatás már nem tért ki, mennyire nagy energiabefektetést ér meg az ajándékozás – ahogy arra sem, valójában milyen jó érzés egy maraton után feküdni a célkapu mögött.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.