Gazdaság MTI 2016. november. 03. 05:24

Jöhet az ingyenwifi itthon, csak még nem tudni, mikor

A fejlesztési tárca dolgozik a tervezett ingyenes wifi szolgáltatás koncepcióján, de részletekről, így például az ütemezésről csak a kormánydöntés után tudnak tájékoztatni - írta a Világgazdaság a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlésére hivatkozva.

A tervek szerint nagyjából 2018 második felétől használhatják majd a magyarországi lakosok az ingyenes wifiszolgáltatást – írta a VG. A Digitális Jólét Programban megfogalmazott cél az, hogy az ország minden településén legyen egy köztéri és egy középületben elérhető hozzáférés.      

Az NFM tájékoztatása szerint a koncepció kialakítása során figyelembe kell venni az összes kapcsolódó projektet, így a Szupergyors Internet Programot is, amelynek keretében minden magyar háztartásnak elérhetővé kell tenni a másodpercenkénti 30 megabites sávszélességű internetet.    

A szélessávú hálózat fejlesztését uniós támogatással valósíthatják meg a győztesek. A tenderre 43 pályázó cég 234 ajánlatát bírálták el a kiírók. A nyertesek mindent összevetve 43 milliárd forint támogatásban részesülnek, a projekt összköltsége közel 63 milliárd forint.

A pályázatban feltétel volt, hogy a nyertesek vállalják: az adott járásban minden fejlesztéssel érintett település központjában ingyenesen elérhető vezeték nélküli internetszolgáltatást biztosítanak.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.