Több tízezer jelzáloghiteles kaphat tájékoztatót és nyilatkozatot a bankjától a hiteléhez kötődő zálogjog önálló jelzálogjoggá alakításáról a közeljövőben – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az ügyfeleknek nincs teendőjük, a változtatás nem jelent pluszköltséget, nem változik hitelük összege, törlesztőrészlete, futamideje sem és tartozásukat is az eddigi hitelintézetüknek kell törleszteniük.
Csak technikai változásról van szó, és a témában tájékoztatót tett közzé fogyasztóvédelmi honlapján – közölte az MNB.
Felidézték, hogy a polgári törvénykönyv (Ptk.) módosítása 2016. október 1-jétől ismét lehetővé teszi, hogy egy jelzáloghitelnél a zálogjog önállóan is forgalomképes legyen, vagyis azt a hitelintézet részben vagy egészben átruházhatja egy másik pénzügyi intézményre, jellemzően jelzálogbankra.
A tájékoztatók és a nyilatkozatok kiküldésének az az oka, hogy az önálló zálogjogot nemcsak az új hiteleknél lehet alkalmazni, hanem a meglévő jelzáloghiteleknél is, az eddigi zálogjogot átalakítva.
Hozzátették azt is, hogy ez nem alakítja át a szerződéses feltételeket, a változás csak a jelzáloghitelüket nyújtó hitelintézet és az azt refinanszírozó jelzálogbank közti kapcsolatban fontos. Ha a hitelintézet az ilyen típusú jelzálogjogokat a jelzálogbankra ruházza át, stabilabb, fedezett források útján tudja jelzáloghiteleit refinanszírozni.
Az ezekre a forrásokra jellemző alacsonyabb kockázati felár hosszabb távon csökkentheti a lakossági jelzáloghitelek kamatait is – írta az MNB.
A korábbi jelzálogjog törléséről és az átalakításos önálló zálogjog bejegyzéséről az illetékes földhivatal írásban értesíti a zálogkötelezettet. Noha a korábbi devizaalapú hiteleknél e földhivatali értesítésben a hiteltartozás technikailag még mindig az adott devizanemben szerepel majd, a forintosítás nyomán természetesen már forint-jelzáloghitelekről van szó – tették hozzá.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.