Az állambiztonsági szolgálat fegyveresei jelentek meg a Xog Ogaal című mogadishui lap szerkesztőségében. Lefoglalták a számítógépeket, a nyomtatókat, és a magukkal vitték az újság archívumát is.
Letartóztatták a lap főszerkesztőjét, Abdi Aden Guledet. Minderről a lap szerkesztőségének elnöke számolt be az AP hírügynökségnek és az Amerika Hangja tudósítójának. Mohamed Mohamud Aden elmondta, hogy a fegyveresek semmilyen házkutatási parancsot vagy az akciót indokoló dokumentumot nem mutattak fel, szótlanul és gyorsan cselekedtek. A lap előzetesen semmilyen figyelmeztetést vagy fenyegetést nem kapott. A Xog-Ogaal 1991 óta jelent meg, 26 éven át minden nap az utcára került, tehát a legrégebbi és a legtekintélyesebb ellenzéki orgánum. De ezen a héten már nem kapható az újságárusoknál.
A lap bezárásának időzítése aligha véletlen: Szomáliában a hónap végén választások lesznek. Igaz ezek tisztasága kapcsán már korábban aggodalmának adott hangot az Afrikai Unió és az ENSZ is, merthogy például a szenátorjelöltek között több egykori hadúr is van. Persze ők még mindig a kisebbik rossz, mert az al-Shabab iszlamista terrorszervezet a másik „választási lehetőség”. A Xog-Ogaal elleni akcióról egyelőre senki nem nyilatkozott hivatalosan, az Amerika Hangja kérdéseire nem reagáltak.
A főszerkesztőről annyit lehet tudni, hogy ugyanabban a börtönben tartják fogva, ahol az iszlamista terroristákat. Szomália nem az az ország, ahol különféle nyakatekert indokokkal, például gazdasági okokra való hivatkozással hallgattatják el a sajtót. 1992 óta 59 újságíró lett gyilkosság áldozata. A szomáliai újságírószövetség szerint főleg az iszlamista terroristák fenyegetik a sajtót, de olykor a hatalom sem riad vissza a „határozott fellépéstől”.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.