Veszélyben a világ egyik legismertebb és legnagyobb építménye, a kínai Nagy Fal.
A Krisztus előtti harmadik században kezdték építeni és még a XVII. században is bővítették. Hossza, a különböző kalkulációk szerint, 6200 és 8850 km között van. A bizonytalanságnak az is oka, hogy a Nagy Fal már régóta pusztul. Főleg a viharok rongálják, de az évi 15-16 millió látogató is hozzájárul a pusztuláshoz, mert sokan visznek magukkal emlékbe egy darabot a falból. Egyes számítások szerint már 2000 kilométernyi szakasz szinte teljesen eltűnt. Ezért a Nagy Fal megmentésére alakult bizottság úgy döntött, hogy internetes adakozást szervez a helyreállítási költségek előteremtésére.
Szeptember elején kezdődött az adakozás a Tencent hálózaton. Ez egyike a 13 olyan kínai internetes cégnek, amely közadakozást szervezhet. A cél 11 millió jüan, azaz kb. 1,5 millió euró összegyűjtése. Ez persze nem elég az elpusztult 2000 kilométernyi szakasz helyreállításához, de egy 500 méteres rész, Északkelet-Kínában rendbe hozható. Eddig csak 100 ezer eurónak megfelelő összeg jött össze, vagyis ebben az ütemben nem lesz meg a remélt 1,5 millió. Sok netező ugyanis attól tart, hogy az ő lelkesen felajánlott pénzüket is valakik majd lenyúlják. Sőt, volt, aki azt javasolta, hogy a korrupciós bűntettekben lebukott gazdagok pénzbüntetését szánják a Nagy Fal helyrehozatalára. De a legtöbb kételkedő egyszerűen nem hitte el, hogy a kínai államnak nincs elég pénze a világ egyik leghíresebb építészeti csodájának a megmentésére.* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.