Gazdaság hvg.hu 2016. szeptember. 15. 09:41

2,8 millió forintot kereshet, aki az iPhone-ért áll sorba

Az első helyen három hétig kell várakozni.

A Bloomberg hírügynökség gyakornoka lement New Yorkban az Apple központi áruházába és megkérdezte az új iPhone-ért sorban állókat, hogy mennyit fizetnek nekik a megbízóik. Az új iPhone-t holnap kezdik árulni, a sor első helyén álló „bérsorbanálló” pedig azt mondta, hogy augusztus 25-én cövekelt le a bolt előtt, és hetente 3400 dollárért vállalta el a feladatot.

Ezek alapján három hét alatt összesen 2,8 millió forintnak megfelelő összeget kereshet azzal, hogy egy helyben áll a nyitásig.

Bár az Apple hallgat, azt már tudni, hogy előrendelési rekordokat dönt az iPhone 7

Pár napja lehet előrendelni az Egyesült Államokban az iPhone 7-eket, és a szolgáltatók máris rekordokat emlegetnek.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.