A "hasonló kulturális-történelmi hagyományokkal rendelkezők" jöhetnének.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a holnap megjelenő Heti Válasz előzetese szerint azt mondja, hogy ahol nincs megfelelően képzett magyar munkaerő, ott engedélyezni kell a vendégmunkások foglalkoztatását.
A miniszter szerint az Európai Unió országaiból vagy olyan országokból jöhetne a pótlás, amelyek "kulturális-történelmi hagyományai hasonlóak a miénkhez".
Az uniós állampolgárok munkavállalásának „engedélyezése” nem értelmezhető, hiszen ők szabadon mozognak a tagországokban, ám Varga Mihály az ukránok lengyelországi és csehországi munkavállalását hozza fel – valószínűleg követendő – példának.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) két hónappal ezelőtt dobta be a köztudatba, hogy 250 ezer vendégmunkásra is szükség lehetne.
A gyáriparosok javaslata abból indult ki, hogy Lengyelországban 1 millió ukrán dolgozik, és ezt arányosították a magyar népességre.
Lázár János akkor hevesen tiltakozott, mondván a kormánynak elsősorban azoknak kell segíteniük, akik itt élnek: a munkanélkülieknek, a szakképzettség nélküli romáknak, a közfoglalkoztatottaknak, illetve a hátrányos helyzetű térségeknek. "Egyetlen magyar emberről sem mondhatunk le azok javára, akik külföldről jönnek ide. Hiába mondja a gyáriparosok szövetsége, hogy hozzunk be vendégmunkásokat, ennek egyelőre nincs aktualitása, majd ha elfogytak a munkanélküliek Magyarországon" – mondta mindössze két hónapja a miniszter.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.