Gyakorlatilag esélytelen, aki nekiáll felülvizsgál(tat)ni devizahiteles elszámolását. Augusztus végéig a kezdeményezők csak 3 százaléka tudott bármilyen "eredményre" jutni. Sok köszönet azonban ebben sem volt.
A jogorvoslati lehetőségeket is figyelembe véve 2016. augusztus végéig befejeződhet minden elszámolással kapcsolatos ügy – jelentette be korábban a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A legfrissebb statisztika szerint a Pénzügyi Békéltető Testületnél (PBT) szeptember elsejéig majdnem minden beérkezett ügyet lezártak. Az eredmény az adósok számára meglehetősen lehangoló.
A lezárt ügyek 3,1 százalékában sikerült a panaszosoknak bármit is elérniük. Ez önmagában is nagyon kevés, de a helyzetet a további elemzés jelentősen sötétíti. Magát az elszámolást ugyanis még 120 esetben (a lezárt ügyek 0,7 százaléka) sem sikerült megváltoztatni – írja az Az én pénzem lakossági pénzügyi portál. Az adósok legnagyobb számban az elszámolásra kötelezést tudták elérni, ez azonban nem jelentette azt, hogy vissza is kaptak valamit. A hitelező – mint arról többször értesültünk – küldhetett nullás értesítőt is. (Ez így hangzott: „megállapítottuk, hogy pénzügyi intézményünk Önnel szemben nem számított fel tisztességtelenül követelést”.)
Nagyobb számban még előfordult panaszeljárásokra kötelezés, de a gyakorlatban ez is inkább csak annyit jelentett, hogy legalább valamilyen szinten szóba állt a bank az adóssal. Ennek keretében elmagyarázták például, hogy ők miért is csináltak mindent jól. Nem véletlenül kritizálták annyit a PBT-t a közösségi oldalakon.
Az összes panaszhoz képest viszonylag kevesen, de a kedvezőbb elbírálást elértekhez képest meglehetősen sokan keresik igazukat peres eljárásban. Könnyűnek pedig ez sem mondható. A jogszabályokkal ugyanis ezt is alaposan körbe kerítették.
* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.