Gazdaság hvg.hu 2016. június. 13. 16:25

Vége, megbukott a Gyere haza, fiatal! program

Nem folytatják, csak 105 fiatalt sikerült hazahozni.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2017-es költségvetés elfogadása kapcsán tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta, nem folytatódik a Gyere haza, fiatal program – adja hírül a Portfolio.hu.

A kezdeményezés erősen kudarcos voltáról kezdettől fogva írt a sajtó, eddig mindössze 105 fiatalt sikerült rábírni arra, hogy külföldi munkavállalás helyett költözzön haza, és ez összesen mintegy 100 millió forintba került.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón egyszerűen nem felelt arra a konkrét kérdésre, hogy a program folytatódik-e. Amikor a kérdést megkapta, azt válaszolta, hogy:

Következő kérdés?

majd néhány másodperc zavart csönd után hozzátette, hogy:

lojális vagyok minisztertársamhoz. 

Kalandra hív a kormány: gyere haza, magyar!

Szánalmasan szűkre szabott programmal próbálja kipipálni a tömegesen külföldre távozott fiatalok hazacsábításában az államra háruló felelősséget a kormány. A Gyere haza, fiatal! nevű akció leginkább azokon segít, akik úgyis jönnének, miközben a kivándorlást fontolgatók itthon tartása is egyre nagyobb kihívás.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?