Gazdaság hvg.hu 2016. május. 19. 09:45

Matolcsy fia már nem bankár, otthagyta az MKB-t

Egy évet sem töltött Matolcsy Máté annál az MKB Banknál, amelynél a tulajdonosi jogokat az apja, Matolcsy György által vezetett jegybank gyakorolja – írta a Népszabadság.

Otthagyta az MKB Bankot a jegybankelnök egyik fia, Matolcsy Máté Huba – közölte a Népszabadság. A banknál a személyes adatokhoz fűződő jogokra hivatkozva nem adtak felvilágosítást a lapnak a Matolcsy fiú távozásáról.

A lap szerint Matolcsy Máté tavaly tavasszal igazolt az állami MKB Bankhoz, ahol a stratégiai és üzletpolitikai terület elemzőjeként dolgozott. Akkor a banknál azzal érveltek, hogy a kiválasztásában kizárólag szakmai szempontok érvényesültek.

A Matolcsy fiú év eleji távozása után, márciusban egyszemélyes tulajdonosa és ügyvezetője lett a valaha a Növekedéskutató Intézetként ismertté vált, apjához köthető, voltaképpen családi cégnek. A vállalkozás neve is megváltozott Mém Műhely Kft.-re.

Emellett egy másik cége is van, a netes kereskedelemmel foglalkozó Amur Online Kft., amelyben 2014 februárja óta résztulajdonos. A cég abban az évben mindössze 58 ezer forintos nettó árbevételt produkált, az adózott eredménye viszont 1,3 milliót mutatott.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.