Gazdaság hvg.hu 2016. május. 15. 15:55

Magyarországon nőttek leginkább a lakásárak az EU-ban egy év alatt

Az európai uniós országok közül Magyarországon drágultak leginkább a lakások, az átlagárak 14 százalékkal nőttek egy év alatt, 2015 harmadik negyedévére.

Magyarországon egy használt lakás átlagára 16,3 millió forintot ért el a legdrágábbnak számító Budapesten tavaly a harmadik negyedévben, míg a legkevesebbet Észak-Magyarországon kellett fizetni, ahol az átlagár 5,8 millió forint volt - derül ki az MTI által ismertetett FHB legújabb lakásárindex-elemzéséből.

Magyarországot Svédország követte 11,6 százalékos drágulással. Ugyanakkor Svédországban átlagosan 2648 ezer koronáért, 87,4 millió forintért cseréltek gazdát az ingatlanok, a legdrágábbnak Stockholm számított 5424 ezer koronás, 179 millió forintos átlagárával az idei első negyedévi adatok szerint.

A harmadik helyre Írország került, ahol 2015-ben a drágulás mértéke a korábbihoz képest kissé csökkent ugyan, de még így is megközelítette a 10 százalékot. A főváros, Dublin belvárosában az átlag kínálati árak csaknem 248 ezer euró, mintegy 74,3 millió forint körül alakultak 2015 harmadik negyedévében.

Bánkuti András

Továbbra is vannak olyan országok, amelyek nem tudnak kilábalni a lakáspiaci válságból. Kissé még mindig csökkentek az árak Olaszországban, Horvátországban, Franciaországban és Lengyelországban. A legnagyobb vesztes Görögország volt, ahol 2015 első kilenc hónapjában csaknem 5 százalékkal estek az átlagárak.

Az elemzés szerint bár a lakásárak emelkedése a piacok magára találását mutatja, a lakásépítések nehezen indulnak be Európában. Az Európai Unióban körülbelül harmadannyi építési engedélyt adtak ki 2015 első kilenc hónapjában, mint a gazdasági válság előtt, nyolc évvel korábban az első három negyedévben. Az építési engedélyek száma csak 8 százalékkal volt magasabb tavaly az első háromnegyed évben, mint 2013 azonos időszakában.

Az egyes országok között azonban nagyok a különbségek, Svédországban, Ausztriában és Németországban például az építési engedélyek száma a válság előtti maximumot is jelentősen meghaladja. A legnagyobb lemaradást a válság előtti maximumhoz képest Spanyolország és Görögország mutatja.

Magyarországon a jelentős növekedés ellenére még szintén nagyon alacsony a lakásépítési engedélyek szintje a válság előttihez képest. Az építkezések beindítása érdekében csökkentették 2016 elejétől 5 százalékra a korábban 27 százalékos áfát, valamint a lakáshoz jutáshoz nyújtott állami támogatások megemelése, illetve differenciálása is a beruházások beindítását célozza. Ennek hatása az építési engedélyezésben már az idén megmutatkozhat - áll a bankcsoport által ismertetett elemzésben.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.