Gazdaság hvg.hu 2016. március. 29. 18:27

A plasztikai sebészek nem szeretnék, ha rosszat mondanának róluk

A Magyar Plasztikai Sebész Társaság közleményben tiltakozott kedden amiatt, „ahogyan egyes nyilatkozatokban minősítik a plasztikai sebészeti tevékenységet". Az online kasszák kiterjesztésével kapcsolatban volt szó a plasztikai sebészekről, akiknek az sem tetszik, hogy ebből a szempontból megkülönböztetik őket a magánorvosoktól.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter múlt héten jelentette be, hogy szeptember végétől a plasztikai sebészekre, az autósboltokra és alkatrész-kereskedőkre, a diszkósokra és konditermekre is kiterjesztik az online pénztárgépek használatát. Jövő januártól pedig a taxisok és az uberesek következnek a tervek szerint.

A Magyar Plasztikai Sebész Társaság szerint semmilyen kifogásuk nincs az ellen, hogy az online pénztárgépek használatát kötelezővé teszik a plasztikai sebészeknek is, nem tetszik viszont nekik a változtatás indoklása, és tiltakoznak a plasztikai sebészeket rossz színben feltüntető egyes nyilatkozatok ellen.

Negatív diszkriminációnak tartják, hogy a plasztikai sebészeket megkülönböztetik más magánorvosoktól, azért is, mert szerintük semmi sem támasztja alá, hogy jövedelemviszonyaik lényegesen különböznének. A társaság vezetősége azt is kifogásolta, hogy többszöri kezdeményezésük ellenére a szervezet semmilyen egyeztetésre nem kapott meghívást.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.