2016. március. 18. 08:51 MTI Utolsó frissítés: 2016. március. 18. 12:53 Gazdaság

Feljelentést tett az MNB a gázos cég miatt, de visszaengedte a tőzsdére

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken visszaállította a KEG Nyrt. tőzsdei részvényeinek kereskedését, mivel a kibocsátó egy rendkívüli tájékoztatással eleget tett a korábbi jegybanki kötelezésnek, a tudomására jutott információk alapján ugyanakkor a jegybank feljelentést is tett az illetékes nyomozó hatóságnál.

A jegybank a folyamatos piacmonitoring keretében észlelte, hogy a KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (KEG) március 10-én késedelmesen tette közzé a könyvvizsgálójának személyében bekövetkezett változásra vonatkozó rendkívüli tájékoztatást – idézte fel közleményében az MNB.

A vonatkozó jogszabályok értelmében a KEG-nek a könyvvizsgáló személyében bekövetkezett változás rövid indokolását is haladéktalanul, de legkésőbb egy munkanapon belül közzé kellett volna tennie. Mint írták, a jegybank rendelkezésére álló dokumentumok alapján a könyvvizsgáló lemondásához súlyos, a könyvvizsgáló által feltételezett, a kibocsátó érdekkörébe tartozó jogszabálysértések vezettek.

Az MNB március 11-i határozatában a rendkívüli tájékoztatási kötelezettség alá eső információk haladéktalan, de legkésőbb egy munkanapon belüli közzétételére is kötelezte a KEG-et. Ezen túlmenően a jegybank a jogsértő állapot megszüntetéséig felfüggesztette a KEG részvények forgalmazását a Budapesti Értéktőzsdén.

A közleményben felidézték azt is, hogy az MNB február 25-én a tájékoztatási kötelezettséggel összefüggő jogszabálysértések miatt 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a társaságra.

A KEG részvényeit a Budapesti Értéktőzsde T, vagyis technikai kategóriájában jegyzik, ahol azok a társaságok szerepelnek, amelyeknek nem volt még nyilvános részvényértékesítésük. A társaság cseppfolyós propán-bután gáz (LPG) tárolásával és forgalmazásával foglalkozik.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.