Bár a törvények szerint Simicska Lajos rádiója, a Class FM élhet a frekvenciahosszabbítási jogával, a Népszabadság szerint a Fideszben igényt formálnak a rádiófrekvenciára.
A 2,8 millió hallgatóval bíró és 1,3 milliárdos osztalékot termelő Class FM frekvenciájára igényt tartanak a kormányoldalon – állítja a Népszabadság egy, a jobboldali médiaépítkezést ismerő forrásra hivatkozva.
Ezért is volt fontos esemény, hogy a múlt héten a médiahatóság eljárást indított a Class FM Morning Show című műsorának ügyében, amelyben a hatóság szerint úgy beszéltek az erőszakról és a szexualitásról, ahogyan ilyen korhatár-besorolású adásban nem tehették volna.
Az Advenio nevű cég révén Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Class FM-nek elvileg őszig érvényes a frekvenciahasználati engedélye, ezt öt évig simán meghosszabbíthatják, és erre időben be is adták a kérelmüket – írja a Népszabadság. Ez a hosszabbítás kerülhet azonban veszélybe, ha a médiahatóság megállapítja, hogy a Class FM súlyosan vagy ismételten megsértette a médiatörvényt.
A Népszabadság úgy számol, hogy ha születik is ilyen médiahatósági döntés, akkor a fellebbezések miatt őszig nem emelkedhet jogerőre. De így sem érezheti biztonságban magát a Class FM, mivel a frekvenciahosszabbítás egyszerűen nem kötelező, és indoklás nélkül el lehet tekinteni tőle.
Mindenesetre a rádiópiaci Simicska-érdekeltségek konkurensei már elindultak: a Lánchíd Rádió ellen annak volt főszerkesztője, Gajdics Ottó vezetésével indították el a Karc FM-et, míg Andy Vajna DJ FM néven indítja majd el a Music FM várható konkurensét.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.