2016. január. 18. 10:36 MTI Utolsó frissítés: 2016. január. 18. 11:58 Gazdaság

62 embernek annyi a pénze, mint a világ szegényebb felének összesen

A világ 62 leggazdagabb embere mára akkora vagyonnal rendelkezik mint a Föld lakosságának szegényebbik fele, mintegy 3,5 milliárd ember együttesen, miközben a szupergazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek lettek – állapította meg hétfőn az Oxfam nemzetközi segélyszervezet.

A világ lakosságának leggazdagabb 1 százaléka több vagyonnal rendelkezik, mint a fennmaradó 99 százalék összesen – derült ki a szerdán kezdődő davosi világgazdasági fórum elé időzített Oxfam-jelentésből. Mindez azt jelenti, hogy a jóléti szakadék gyorsabban mélyül, mint azt bárki feltételezte, és az 1 százalék egy évvel hamarabb utasította maga mögé a 99 százalékot mint azt az Oxfam tavaly jósolta.

A leggazdagabb 62 ember vagyona 2010 óta 44 százalékkal gyarapodott, míg a világ szegényebbik felének jövedelme 41 százalékkal csökkent. A szupergazdagok közül 53 férfi, közel felük az Egyesült Államokból való, 17 Európából, a többiek pedig olyan országokból, mint Kína, Brazília, Mexikó, Japán és Szaúd-Arábia.

"A világ vezetőinek aggodalma a növekvő egyenlőtlenség jelentette válság miatt, mindeddig nem eredményezett konkrét lépéseket – a világ egyre nagyobb egyenlőtlenségekkel szembesül, és ez a trend csak gyorsul" – írta Winnie Byanima, az Oxfam igazgatója a jelentéshez fűzött nyilatkozatában.

"Nem engedhetjük meg, hogy továbbra is százmilliók éhezzenek, miközben azokat a forrásokat, amelyeket a megsegítésükre lehetne felhasználni, a csúcson lévők elszívják" – teszi hozzá.

A növekvő egyenlőtlenség mögött meghúzódó legfőbb tendenciák egyike az Oxfam szerint az, hogy a nemzeti jövedelemnek szinte az összes fejlett és fejlődő országban egyre kisebb része kerül a dolgozókhoz, és egyre nő a szakadék a legnagyobb és a legalacsonyabb fizetések között.

A problémával kapcsolatban a jelentés a minimálbérek emelését szorgalmazza, és az USA példáját elemezve megállapítja, hogy ez pénzt pumpálna a helyi gazdaságba, és megtakarítást eredményezne az alacsony keresetűeknek juttatott szövetségi támogatások csökkenése révén.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.