A Lego tovább bővíti nyíregyházi gyárát, a 30 milliárd forint értékű beruházás keretében a cég 1600 fővel növeli munkaerő-állományát – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A fejlesztéssel kétszeresére nő a nyíregyházi gyár mérete – mondta Jesper Hassellund Mikkelsen gyárigazgató, a Lego-csoport senior alelnöke, aki a dániai és a magyar gyárat vezeti. Szijjártó Péter szerint a kormány költségvetési forrásból 4,4 milliárd forinttal járul hozzá a nyíregyházi beruházáshoz.
A beruházás révén létrejövő kapacitások feltehetően biztosítják, hogy a Lego ne kerüljön olyan helyzetbe, mint tavaly karácsony előtt, amikor is szűkösnek bizonyultak a termelőkapacitások a karácsonyi igények kielégítéséhez. Így egyes megrendelések kielégítése késedelmet is szenvedett.
A nyíregyházi bővítést még 2015 októberében jelentette be a Lego, amikor novemberben a Lego-gyárban jártunk, még csak a bővítés első üteméről határoztak, ami egy fröccsöntő modullal 25 százalékkal növeli a kapacitást egy, a telephely közelében bérelt létesítményben, valamint további automatizált raktárral és Lego® Duplo® feldolgozó létesítménnyel bővítik a gyárat. A teljes gyár megkétszerezéséről azóta döntött a társaság vezetése, így a jelenleg 122 ezer négyzetméteres gyár területe a forgalomtól függően akár 290 ezer négyzetméterre is bővülhet.
Ma a Lego Csoport bejelentette, hogy további fröccsöntő, csomagoló és raktár területekkel, valamint adminisztrációs és üzemeltetéssel kapcsolatos épületekkel bővíti a gyárat. A beruházással a fröccsöntő kapacitás a kétszeresére, a csomagolási kapacitás pedig hozzávetőleg másfélszeresére emelkedik. Az értékesítés alakulásától függően 2020-ra mintegy 4000 dolgozója lesz a nyíregyházi gyárnak.
A bővítést követően a mostani gyár mérete megduplázódik. A bővítés során 2020-ig százmillió eurós nagyságrendű beruházásra kerül sor. Attól függően, hogy alakul a LEGO termékek forgalma a következő években, 2020-ra potenciálisan akár 1 600 új munkahely jöhet létre Nyíregyházán, ezzel a munkavállalók száma mintegy 4 000-re emelkedhet.
Az új beruházás kivitelezése várhatóan a következő hónapok során indul el, az új létesítmények pedig 2018-ra állnak majd készen a termelésre. Az új fröccsöntőüzem további 768 fröccsöntő gépnek ad majd helyet.
Mi épül fel 2020-ra?
- További 768 fröccsöntő gép befogadására alkalmas új fröccsöntőcsarnok
- Új fröccsöntőszerszám-gyártó műhely
- Több mint 500 000 tárolódoboz tárolására alkalmas új automata magas raktár
- Kb. 40 000 raklap tárolására alkalmas új automata magas raktár
- Új csomagolóüzemek és egy manuális raktár
- Új hulladékkezelő terület
- Új irodaépület
- Új feldolgozóépület, ahol a LEGO-elemeket dekorálják és összeszerelik
- Új feldolgozóépület, ahol a LEGO DUPLO-elemek dekorálják és összeszerelik
- Új épület a szükséges energiamennyiség kezelésére
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.