Gazdaság hvg.hu 2015. november. 25. 02:39

Elképesztő mennyiségű vizet spórolhatnak több napenergiával

Arizonában, ahol az energiaellátás kétharmadát jelenleg a nukleáris, illetve széntüzelésű erőművekből nyerik, évente 56,75 milliárd liternyi vízmennyiség volna megtakarítható, ha szabadabb utat nyitnának a napenergia-hasznosításnak. Mindez annyira nem a távoli jövő, hogy a számítások szerint akár már egy évtized múlva el is érhető.

Évente 15 milliárd gallon víz megtakarítható lenne a napenergiával Arizonában – állapította meg egy friss kutatás, melyről a Cleantechnica számolt be. E szerint a jelenleg az erőművek hűtése során elhasznált vízmennyiségből ennyivel kellene kevesebb, ha a villamosenergia-termelést minél nagyobb arányban a háztetőkre költöztetnék.

A portál az Azcentralt is idézi, melynek a napokban Herbert Günther, az Arizonai Egyetem Vízgazdálkodási Tanszékének igazgatója mondta azt, hogy amennyiben a jelenlegi 1 százalékos "napos" részarányt 20 százalékig tornásznák fel Arizonában, úgy évi 56,75 milliárd liter (1 gallon = 3,745 liter) vizet tudnának évente megtakarítani. Jelenleg – az évek óta felfutóban lévő tetőtéri napenergia-termeléssel – úgy 750 millió liter vízmennyiség elhasználását tudják kiváltani.

Családi ház (Phoenix, Arizóna)
solarcity.com

Az arizonai áramtermelésnek ma mintegy kétharmada atomerőművekben, illetve széntüzelésű erőművekben történik. Itt ég az USA legnagyobb atommáglyája: a Palo Verde-i nukleáris erőmű teljesítménye nettó 3937 MW. Az állam egyetlen még működő szénbányája – a navajo és hopi területen lévő Kayenta – évente 7-8 millió tonna szenet "ad", amit három, egyenként 750 megawattos erőművi blokkban el is égetnek. Az energiamixben további 25 százalékot a földgáztüzelésű erőművek termelik (amiben jelentős a potenciál a további növekedésre is, mivel az USA a "palagáz forradalom" eredményeképp hosszú időre önellátóvá vált, és jelentős, olcsó gázkapacitással rendelkezik). A "tortából" a maradék nagyobbik része jut a megújuló energiára, annak zöme pedig jelenleg – a Hoover-gátnak köszönhetően – vízenergiából származik. De van egy picike napenergia-szeletke is – nagy reményekkel.

Arizonában megírták már az állami megújuló energiás portfóliót, ez alapján tudható, hogy a forgatókönyv egyelőre a zöldenergia-szint 15 százalékra növeléséig tervez. Ez azonban a Cleantechnica szerint kiszámítható módon, könnyen felül is írható. Ehhez az amerikai szövetségi államnak azt az energetikai sajátosságát vették alapul, hogy bár Arizona a 15. legnépesebb állam az USA-ban, de az egy főre jutó energiafogyasztási rangsorban csupán a ​​43. Mindez annak köszönhető, hogy más államokhoz viszonyítva itt kicsi az ipari termelés részesedése. Ami azonban a lakossági energiafogyasztást illeti: az arizonai áramfogyasztás negyede az otthonok klímaberendezéseit működteti (amivel viszont az Amerikai átlagnak – ami 6 százalék – a bő négyszeresét fogyasztják el).

Arizonai Egyetem, Fargo Aréna
asu.edu

Ebből az a lehetőség rajzolható ki, hogy ha az otthonok a saját energiaszükségletének a jelenleginél lényegesen minél nagyobb részét is képesek lennének megtermelni (például a háztetőkre szerelt napelemrendszerek segítségével), akkor azzal látványos erőművi kapacitásokat – és így a hűtésre használt vízmennyiséget is ki tudnak váltani. 2013-ban a villamosenergia-fogyasztás 7,8 százaléka származott Arizonában megújuló energiából, de a napenergia-termelés iránti fogékonyság csak az utóbbi években jelent meg; 2010-2013 között évente átlagosan 142 százalékkal nőtt. A Napenergia Szövetség (Solar Energy Industries Association: SEIA) adatai szerint Arizonában jelenleg 2143 MW napenergia-teljesítmény dolgozik, és ez Amerikában (Kalifornia mögött) a 2. helyre rangsorolja.

Ami a lehetőségeket illeti: kiszámolták már azt is, hogy amennyiben az utóbbi évek tempója továbbra is tartható marad, 2025-ig elérhetővé válik, hogy napenergiával állítsák elő a tejes arizonai villamosenergia-szükséglet negyedét. Bővülésre a tér adott, mert mint azt az állami környezetvédelmi hatóság megállapította: Arizona a saját összfogyasztásának akár 300-szorosát is képes lenne napenergiával megtermelni.

Ha a cikket érdekesnek találta, kövessen minket a Facebookon is!

 

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.