2015. október. 09. 07:17 MTI Utolsó frissítés: 2015. október. 09. 09:23 Gazdaság

280 ezer magyar szülő nem fizetett jövedelemadót 2014-ben

Minden negyedik adóbevallást készítő ember csökkentette közterheit gyerekkedvezményekkel. Ennek eredményeként tavaly nagyvárosnyi tömeg nem fizetett jövedelemadót. 2019-től minden kétgyermekes család negyvenezer forintos mérséklésre lesz jogosult havonta.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összegzése szerint négy év alatt az állam összesen 782,5 milliárd forintot hagyott a családoknál, míg kezdetben csak a személyi jövedelemadójukat (szja) mérsékelhették a kisgyermeket nevelők, addig tavaly már az egészségügyi és a nyugdíjjárulékukból is levonhattak bizonyos összegeket – olvasható a Magyar Idők pénteki számában.
 

A lap szerint tavaly minden negyedik adóbevallást készítő ember csökkenthette közterheit ilyenformán, az adóhivatal közlése szerint 2014-ben nagyjából 280 ezer szülő mentesült az adófizetés alól. Két éve például több mint 310 ezer ember tudta lenullázni személyi jövedelemadóját, miközben 2011-ben 153 ezren tehettek ugyanígy.

A gyermekkedvezményt nagyjából az adóbevallást készítő magánszemélyek egynegyede érvényesíti – közölte a lap.

A hatósághoz az elmúlt években rendre körülbelül 4,5 millió bevallás érkezett, miközben a gyermekek után igénybe vehető teherenyhítéssel hozzávetőleg 1,1 millió ember élt. A nagyjából egymilliós csoport nagyobb része általában egy gyermek után kért kedvezményt: a havi tízezer forintos mínuszt 520-530 ezer érintett igényelte. A kétgyermekesek csoportját 360-380 ezer személy alkotta, számukra havonta összesen húszezer forint könnyebbséget jelentettek a 2011 óta élő szabályok.

A lap közölte azt is, hogy a rendelkezések jövőre megváltoznak: 2016-ban ötezer forinttal emelkedik a havi adócsökkentés összege, mint ahogyan az azt követő három esztendőben. Így 2019-től minden kétgyermekes család negyvenezer forintos mérséklésre lesz jogosult havonta.

A nagycsaládosok – a három vagy több gyermeket nevelők – esetében gyermekenként havonta 33 ezer forintnyi enyhítés járhat, az utóbbi időben nagyjából kétszázezer magánszemély érvényesített adókedvezményt legalább három kiskorú után – olvasható a Magyar Időkben.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.