Az orosz miniszterelnök szerint az országnak minél hamarabb alternatív forrás után kell néznie ahhoz, hogy fenntartsa a gazdasági növekedést, mivel a gazdaság eddigi motorjának, az olajnak az ára várhatóan tartósan alacsony marad az ára.
A fosszilis energiahordozók árának csökkenését a nagyobb kitermelő országok - köztük főleg az arabok - megemelt exportja váltotta ki, nagy mértékben csökkent a földgáz és a kőolaj világpiaci ára az elmúlt években. Dmitrij Medvegyev pénteken beszélt egy gazdasági fórumon a Fekete-tenger melletti Szocsiban arról, hogy fel kell készüljön az orosz gazdaság a növekedés motorját jelentő olajexport hosszútávú bevételkiesésére. Amennyiben nem kerül sor drasztikus változtatásra, befektetésektől, bevételi forrásoktól és szellemi potenciáltól esik el az ország, valamint lassulni fog a gazdasági növekedés is - tette hozzá.
Az Oroszország által kivetett élelmiszer-behozatali tilalomról szólva elmondta, hogy az importot már részben sikerült kiváltani célzott beruházási projektekkel. A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem lenne ajánlatos teljes mértékben megtiltani az importot, mivel az felfűtené az inflációt és gyengítené a versenyt a belső piacon.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.