2015. szeptember. 22. 15:55 MTI Utolsó frissítés: 2015. szeptember. 22. 15:56 Gazdaság

Matolcsyék lecsíptek az idei GDP-előrejelzésből

A Magyar Nemzeti Bank kissé csökkentette az idei GDP-növekedésére vonatkozó előrejelzését, 3,2 százalékos bővülést vár legfrissebb Inflációs jelentésében az előző, júniusi jelentésben várt 3,3 százalékkal szemben. Jövőre változatlanul 2,5 százalékos növekedésre számít a jegybank.

Az Inflációs jelentés kedden kiadott fő számai szerint zéró inflációval számol az MNB 2015-ben - ugyanúgy, mint a márciusi jelentésében-, miközben az előző jelentésben még 0,3 százalékos éves átlagos inflációt jelzett előre.

A jövő évi inflációra vonatkozó várakozását pedig tovább csökkentette az MNB 1,9 százalékosra, miután az első negyedévi 2,6 százalékos prognózist júniusban 2,4 százalékosra csökkentette.

A monetáris tanács az infláció ütemének csökkenését elsősorban az alacsonyabb üzemanyagárakkal magyarázta. Az infláció a testület szerint az év végén már stabilan pozitív tartományban alakulhat. Az alacsony költségek elhúzódó, lassú emelkedésével, illetve az élénkülő belső kereslet és az emelkedő bérek eredményeként a maginfláció fokozatosan emelkedhet.    

Ugyanakkor a tartósan alacsony költségkörnyezet és az előretekintve némileg alacsonyabb inflációs alapfolyamatok következtében a korábbi előrejelzéshez képest mintegy fél évvel kitolódott a inflációs cél elérésének időpontja, így az infláció csak 2017 második felében kerülhet a 3 százalékos cél közelébe - jegyezték meg.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.