Gazdaság hvg.hu 2015. augusztus. 14. 07:21

Még több pénzt adnának a fiatalok hazacsábítására

Bővítené a kormány a Gyere haza, fiatal program 100 millió forintos keretét, és a célcsoportot is kiterjeszthetik, ha népszerűnek bizonyul a kezdeményezés – legalább is ez derül ki Tállai András államtitkár írásbeli válaszából, amit a jobbikos Farkas Gergely kérdéseire adott. A frissítés nem ártana, mivel a mostani feltételek mellett mindössze tizenegy külföldről hazatérő fiatalt tudtak elhelyezni a magyar munkaerőpiacon – emlékeztet a pénteki Magyar Nemzet.

A Gyere haza, fiatal programra egyelőre egy kísérlet. Ha sikeres lesz, és a programra szánt összeget felhasználják, a folytatásához a kormány többletforrást ad az ígéretek szerint.

A programot áprilisban indították, lényege, hogy munkát ajánlanak, fedezik a repülőjegyet, és egy évig havi százezer forintos támogatást adnak a lakhatáshoz azoknak a fiatal szakembereknek, akik hajlandók visszatérni külföldről Magyarországra.

A többletforrás és a pályázati feltételek módosítása jól jöhet a programnak, az eddigi részvételi adatokból alapján nem sikerült túl sok mindenkit hazavonzani külföldről. Tállai András tájékoztatása szerint eddig mindössze tizenegy fiatalnak sikerült állást találni itthon – olvasható a cikkben.

Az államtitkár két másik képviselő, az LMP-s Szél Bernadett és Ikotity István kérdéseire azt válaszolta: a programra már több mint kétezren regisztráltak, akik közül 177-en nyújtottak be konkrét csatlakozási kérelmet. A ténylegesen csatlakozni kívánó 177 fő közül eddig 170 fiatalt közvetítettek ki munkaadókhoz, esetükben a munkáltatók visszajelzését várjuk. Sikeresen 11 főt közvetítettek ki eddig magyarországi munkahelyre – írta Tállai András.

Megjegyezte: ezekből az adatokból még nem lehet megítélni a program eredményességét, „a visszatéréssel kapcsolatban is érdemes türelmesnek lennünk”.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?