Gazdaság hvg.hu 2015. június. 29. 11:06

Ha BKV-val jár, ilyen buszról ne is álmodjon

Alig egy éve találták ki, hogy a megállóban fel lehetne tölteni a villanyhajtású buszok akkumulátorait, és Göteborg máris történelmet ír a Volvóval. A svéd nagyvárosban június 15-étől üzembe is helyezték már az első teljesen elektromos városi buszokat. Pilot projektnek szánják az invázió előtt.

Az első teljesen elektromos buszokkal a svédországi Göteborg megtette az első lépést afelé is, hogy az egész régió áttérhessen a dízelbuszokról a nullaemissziós elektromosra. A Cleantechnica számolt be róla, hogy a rendszer június 15-ével mindenféle problémát elkerülve el is indult.

A kibocsátásmentes és szinte teljesen zajtalan buszok ráadásul eleve víz- és szélenergia-termelő létesítményekből kapják az akkuik feltöltéséhez szükséges áramot a Chalmers Lindholmen megálló területén épített, fedett terminálba – ahol a töltőállomás működik. Ezek a Volvók ennél fogva teljes mértékben zöld járműveknek tekinthetők.

Nincs hangja, de így is nagyon feltűnő
Volvo

Az 55-ös járat útvonala egy "látványpékség", az új autóbusz-közlekedési megoldások kirakata, és a beruházók célja, hogy a lakosságot ösztönözze a technológia gyors elfogadására, valamint látványosan javítsa a helyi tömegközlekedési lehetőségeket. A járatok fedélzeti wifivel rendelkeznek, ami természetesen ingyenes – ahogyan a telefontöltők használata is. A figyelem nem csak a villanybusznak jár, mivel a vonalon a három, teljesen elektromos meghajtású busz mellett hét elektromos-hibrid Volvo is "szolgálatot teljesít".

"A Volvo-csoport célja, hogy olyan megoldásokat találjon, mely a világban vezető helyet biztosít számára a  fenntartható közlekedési modellek között. A göteborgi együttműködés egyedülálló lehetőség volt arra, hogy egy tiszátn elektromos buszjárat indítása megvalósulhasson – megmutatva, hogy miért ezek a járművek töltik be a vezető szerepet a jövőbeli tömegközlekedésben – mondta Niklas Gustafsson, a járműgyártó cég fenntartható fejlődésért felelős vezetője.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.