Százzal is száguldhatnak ezentúl a vonatok a Balaton partján
Vasárnapra virradóra újraindul a vonatközlekedés Lepsény és Szántód-Kőröshegy között, a június 20-ai nyári menetrend életbelépésével pedig újabb járatok indításával bővülnek a vasúti szolgáltatások a Balaton felé.
A csaknem 30 milliárd forintból felújított dél-balatoni pályaszakasz teljes átadására őszig várni kell, de a menetrend szerinti vonatközlekedés megindulhat - mondta Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója a 32 kilométeres vasúti pályaszakasz forgalomba helyezésének alkalmából tartott szombati siófok-szabadisóstói sajtótájékoztatón.
Ezzel szerinte véget ér a több hónapja tartó vágányzár, amely miatt átszállásra kényszerültek az utasok, és több szakaszon is megszűnnek a 60 kilométer/órás korlátozások.
Jövő héttől már 80, utána pedig 100 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek az érintett szakaszon is a vonatok. Az eddigi pályafelújításoknak köszönhetően a korábbi több mint 100 perces vonatút helyett 80 perc alatt el lehet majd érni Siófokot a fővárosból.
Szalóki Flórián, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a vasútvonal korszerűsítése a következő években egészen Balatonszentgyörgyig folytatódik. Szerinte az újabb rekonstrukció lezárása után, a székesfehérvári vasútállomás fejlesztésével két éven belül 70 percre csökkenhet a menetidő a fővárostól Siófokig.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.