A tárgyalások nem jártak eredménnyel, így a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön bejelentette: megszakítják a tárgyalásokat Görögországgal. A labda most a görög térfélen pattog.
Megszakította a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Görögországgal, mert az adósságválság rendezéséről folyó tárgyalások eddig nem jártak eredménnyel, nem közeledtek az álláspontok.
Gerry Rice, az IMF szóvivője Brüsszelben a sajtóval közölte, hogy a küldöttség visszautazott Washingtonba, mert igen távolinak tűnik a megállapodás. "Jelentős nézeteltérések vannak köztünk a legtöbb kulcsfontosságú területet illetően, és nem közeledtek egymáshoz az álláspontok az utóbbi időben" - fogalmazott Rice. Ugyanakkor hozzátette, hogy az IMF "nem áll fel az asztaltól", továbbra is elkötelezett a görög adósságválság rendezése mellett. Hozzátette, hogy a "labda most a görög térfélen pattog".
Görögországnak meg kell állapodnia hitelezőivel - az Európai Bizottsággal, az EKB-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - még azelőtt, hogy június végén lejár az a jelenleg érvényes mentőcsomag, amelyből a mediterrán ország teljesíti fizetési kötelezettségeit.
Alekszisz Ciprasz görög kormányfő csütörtökön Brüsszelben tárgyal Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével.
A tárgyalások elakadtak, mert az athéni kormány nem hajlandó teljesíteni a nemzetközi hitelezőknek azt a követelését, hogy csökkentse a nyugdíjakat, és hajtson végre több népszerűtlen változtatást a munkaerő-piacon.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.