Újabb adósságrendező tervekkel álltak elő a görögök
Görögország az államadósság rendezésével kapcsolatos javaslatokat tartalmazó levelet juttatott el nemzetközi hitelezőinek hétfő este – jelentette be kedden a görög miniszterelnök. A levél konkrét tartalmát nem tárta fel.
Alekszisz Ciprasz elmondta: "a levélben olyan tervet vázoltunk fel, ami hozzájárul ahhoz, hogy Görögország kiléphessen a válságból és aminek elfogadása a hitelezők részéről elejét veszi Európa szétverésének".
A görög miniszterelnök szerint az államadósság problémájának labdája most az európai vezetők oldalán pattog. "Görögország benyújtotta a saját tervét, nem kell, hogy a hitelezők is küldjenek egyet. A görög kérdés megoldása az európai politikusoktól függ" – mondta.
Görögországnak és nemzetközi hitelnyújtóinak az új reformok tervéről kell megállapodniuk, ami lehetővé tenné az érvényben lévő második mentőcsomag harmadik meghosszabbítását, és ennek keretében Athén megkaphatná a fennmaradó 7,2 milliárd eurót.
A második mentőcsomagnak eredetileg tavaly decemberben kellett volna lezárulnia, de azt először két hónapra, majd további négy hónapra, azaz június végéig meghosszabbították.
A görög miniszterelnök kedden azután beszélt a levélről, hogy kedd hajnalig elnyúló megbeszélést tartott Berlinben Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök mellett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója.
Erről a tanácskozásról a német kormány hivatalosan csak annyit közölt: megállapodtak abban, hogy "nagy intenzitással" és az athéni kormánnyal együttműködve dolgoznak tovább Görögország helyzetének rendezésén.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.