Több dolgot is hiányol a kormány az EU készülő magyar ajánlásaiból
Az Európai Bizottságban jelenleg készülő úgynevezett országspecifikus ajánlásokról is tárgyalt kedden Brüsszelben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A megbeszélések után azt mondta, a kormány több dolgot is hiányol a dokumentumból.
A márciusban közzétett előzetes jelentésből több dolgot is hiányol a kormány - közölte Varga Mihály a Jonathan Hill pénzügyi szolgáltatásokért és tőkepiacokért felelős uniós biztossal folytatott megbeszéléseket követően.
A miniszter szerint az előzetes jelentésben több olyan pont is van, amely szerinte nem veszi kellő mértékben figyelembe, hogy a magyar gazdaság az előző években milyen eredményeket ért el, és mely pontokon igazolta az elmúlt időszak magyar gazdaságpolitikáját. "Azt várjuk a bizottságtól, hogy sokkal nagyobb mértékben veszi majd figyelembe a gazdasági növekedés mögötti szerkezetváltás hatását" - tette hozzá.
Varga Mihály azt mondta, jelezte Jonathan Hillnek, hogy februárban a kormány megállapodott az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bankkal (EBRD), és az egyezség megvalósítása folyamatban van. "Ezt is hiányoljuk ebből a dokumentumból" - tette hozzá a tárcavezető.
A miniszter kiemelte, hogy a megállapodás értelmében a kormány a hitelezési tevékenység javítása érdekében vállalta, hogy csökkenti a bankadót. Közölte, hogy erről a kabinet még várhatóan ebben a félévben dönt, és be is terjeszti a javaslatot az Országgyűlésnek, ám az adóteher legkorábban január 1-jén változhat.
Varga Mihály arról is beszélt, hogy az EBRD-vel kötött egyezség értelmében a kormány a pénzintézeti szektort érintő kérdésekről szorosabb egyeztetést is fog folytatni.
A miniszter szerint a kormány azt a szempontot tartotta szem előtt, hogy azok a szektorok kapjanak támogatást, amelyek tartós, stabil munkahelyeket tudnak létrehozni, emellett pedig a kabinet hosszú távon érdekelt bizonyos ágazatok magyarországi működése és a közteherviselésben való részvétele mellett.
"Azokat az ágazatokat vontuk be a különadók rendszerébe, amelyek nyereségesek voltak a válság időszakában, és kevésbé vették ki a részüket a közteherviselésből" - közölte.
Azt is elmondta, hogy kívánatosnak tartaná, ha Brüsszel értékelné, hogy különböző független intézmények, a többi között a Morgan Stanley pénzügyi szolgáltató vagy a Standard and Poor's hitelminősítő általában a bizottságnál pozitívabban értékelték a magyar gazdaság teljesítményét.
"A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi negyedéves jelentésében sokkal pozitívabb képet fest a várható növekedésről és a kilátásokról, mint az Európai Bizottság" - mondta Varga Mihály. Jonathan Hill jelezte neki, hogy a készülő jelentést több ponton át fogják értékelni, a májusban véglegesítendő dokumentum pedig még több ponton is változhat.
A tőkepiaci unió létrehozásáról szóló úgynevezett zöld könyvet Varga Mihály szerint a magyar kormány maximálisan támogatja, mert Magyarországnak is érdeke, hogy erősödjön a tőkepiacok közötti mozgás, amiből a térség országai profitálni tudnának.
A tárcavezető ugyanakkor hozzátette, a kormány javaslatokat szeretne tenni ahhoz, hogy hogyan lehet főleg a kis- és közepes vállalkozások tőkeellátottságát, hitelezési környezetét javítani, valamint hogyan lehet tekintetbe venni a kisebb tőkepiacok szempontjait a korlátok lebontásánál. Jonathan Hill a miniszter elmondása szerint nyitott volt ezekre a javaslatokra.
"Érdekünk, hogy a magyarországi tőkepiacok helyzete megerősödjön és szilárdabb legyen" - hangoztatta Varga Mihály.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.