2015. március. 23. 13:56 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 23. 16:59 Gazdaság

Vagyonfelügyelőt rendelne ki a brókerbotrányok szereplőihez a Fidesz

Mindent meg kell tenni azért, hogy a csaló brókerek ne tudják elrejteni vagyonukat – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. Azért, hogy a későbbiekben zárolt vagyonok a kártalanítást szolgálják, állami vagyonfelügyelő kirendelését is javasolják.

A Fidesz törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek még hétfőn, hogy a brókerbotrányokban érintett cégek cégcsoportjainak, valamint a vállalatok vezetőinek, tulajdonosainak, felügyelőbizottsági tagjainak és egyes könnyvizsgálóinak vagyonát is zárolják, nekik ugyanis "valószínűleg tudniuk kellett" a csalásokról. A zárolt vagyont a kártalanításra kell fordítani – közölte Rogán Antal.

Az előterjesztésben előírják majd, hogy a botrány kirobbanása óta hozott vagyonátruházási döntéseket szintén felül kell vizsgálni az említettek esetében. Ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy egy szerződés a vagyon átmentését szolgálta, akkor azt semmissé kell nyilvánítani, és azt a vagyont is zár alá kell venni – magyarázta a politikus.

Annak érdekében, hogy a zár alá vett vagyon a kártalanítást szolgálja, állami vagyonfelügyelő kirendelését is előírnák – tette hozzá a frakcióvezető. A Fidesz célja, hogy a törvényjavaslatot jövő kedden megszavazhassa a Ház, ezért házszabálytól eltérést javasolnak, amelynek elfogadásához kérik az ellenzék támogatását. Rogán Antal azt mondta, reméli, az ellenzéki képviselők közül senki nem áll majd a csaló brókerek pártjára.

Hozzátette azt is, olyan törvényt szeretnének alkotni, amely mindenféle szempontból kiállja az alkotmányosság próbáját.

Az évtizedes pénzügyi korrupciót nemcsak felszámolni kell, hanem mindent meg kell tenni azért, hogy "a Wall Street hazai farkasai" többé ne tudjanak visszaélni pénzügyi hatalmukkal – tette hozzá. Arra kérte a kormányt, mihamarabb nyújtson be törvényjavaslatot a parlamentnek a brókercégek ellenőrzésének szigorításáról.

A Fidesz frakcióvezetője beszélt a bankok elszámoltatásáról is, amely márciusban és áprilisban 1,7 millió devizahitel-szerződést érint. Rogán Antal kérte a Magyar Nemzeti Bankot, hogy az elszámolások végrehajtását ellenőrizze, és a bankok esetleges késedelménél a lehető legszigorúbban lépjen fel.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.