Gazdaság MTI 2015. március. 20. 08:22

Buda-Cash: egy hét múlva igényelhető kártalanítás a Bevától

Azok a befektetők, akiknek biztosítás alá eső követelésük áll fenn a Buda-Cash Brókerház Zrt.-vel szemben jövő péntektől egy évig nyújthatják be kártalanítási kérelmüket a Befektető-védelmi Alaphoz (Beva).

Azok a befektetők, akiknek biztosítás alá eső követelésük áll fenn a Buda-Cash Brókerház Zrt.-vel szemben, jövő péntektől egy évig nyújthatják be kártalanítási kérelmüket a Befektető-védelmi Alaphoz (Beva) – közölte az alap pénteken az MTI-vel. A 2015. március 27. napját megelőzően beérkezett kérelmeket az ügyintézés szempontjából az igényérvényesítés első napján beérkezettnek kell tekinteni – tette hozzá a Beva. Ha a befektető menthető okból nem tudta igényét egy éven belül előterjeszteni, a kérelem az akadály elhárulását követő harminc napon belül még benyújtható a késedelem indokolásával együtt.

A Beva a kártalanításra jogosult befektető részére legfeljebb húszezer eurót fizethet kártalanításként. Az euróban meghatározott összeghatár forintra történő átszámítása a felszámolás kezdő napján,  2015. március 5-én érvényes MNB devizaárfolyamon (305,27 forint) történik, így a kártalanítási összeghatár a Buda-Cash kártalanítási ügyében 6 millió 105 ezer 400 forint. A kártalanítás mértéke egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint összeghatár felett egymillió forint és az egymillió forint feletti rész kilencven százaléka. A közlemény emlékeztet: a Fővárosi Törvényszék március 5-én rendelte el a Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolását és felszámolóként a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-t jelölte ki.

A kártalanításhoz a befektetőknek kérelmet kell benyújtaniuk, az igénybejelentő lapot a Beva honlapjáról (www.bva.hu) lehet letölteni, vagy a kártalanítási eljárásban közreműködő takarékszövetkezeti fiókokban lehet átvenni. A fiókok elérhetőségéről részletes információ a Beva honlapján található. A kitöltéshez szintén a Beva honlapján és a kártalanítási eljárásban közreműködő fiókokban elérhető kitöltési útmutató nyújt segítséget.

A igénybejelentő lapot postai úton a Befektető-védelmi Alap 1476 Budapest, Pf. 495. címére, vagy elektronikus úton a budacashigeny@bva.hu e-mail címre kell elküldeni. Az igénybejelentő lapnak a Bevánál, illetve a kártalanításban közreműködő takarékszövetkezeti fiókokban történő személyes benyújtására nincs lehetőség. A postai úton beérkező igénybejelentő lap átvételéről a Beva nem küld külön értesítést, tértivevénnyel történő feladás esetén az igénybejelentő lap átvételét a visszaérkező tértivevény igazolja. Az elektronikus úton benyújtott igények esetében automatikus visszaigazoló levelet kap az igénylő.

Közölték, a Beva az érdemi elbírálást akkor tudja megkezdeni, ha a Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolójától megkapja a kártalanítás megállapításához szükséges adatokat. A felszámoló az ügyfélköveteléseket egyezteti az ügyfelekkel, és felméri a meglévő és kiadható ügyfélvagyont. Ez a Beva hatáskörén kívül eső eljárás, amelyről a felszámoló tud tájékoztatást adni. Amikor a felszámoló már nyilatkozni tud arról, hogy az egyes ügyfelek részére mit ad ki a Buda-Cash Zrt., és mi az a hiány, ami után kártalanítani kell az ügyfelet, a Beva haladéktalanul megkezdi és legkésőbb kilencven napon belül elbírálja a benyújtott kártalanítási kérelmeket – olvasható a közleményben.

A kártalanítás iránti igény elbírálásáról az igénylő írásbeli értesítést kap a Bevától. A jegybank február 24-én azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélésgyanús esetek miatt. Az ügy kapcsán bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült, ezért az MNB büntetőfeljelentést tett.

A jegybank a Buda-Cash tulajdonosain keresztül szoros összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bankcsoporthoz (DRB) tartozó négy banknál korlátozta a betétkifizetést és felügyeleti biztosokat rendelt ki. A bankcsoport tagja a DRB-n kívül a miskolci székhelyű Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. (ÉRB), a kaposvári székhelyű Dél-Dunántúli Takarék Bank Zrt. (DDB) és a bicskei központtal működő Buda Regionális Bank Zrt. (BRB).)

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.