2015. március. 18. 05:49 MTI/Napi Gazdaság Utolsó frissítés: 2015. március. 18. 08:36 Gazdaság

Megállás nélkül léphetnek majd be a vonatok az országba

A tervek szerint folytatják a vasúti kommunikációs rendszer kiépítését, amely lehetővé tenné, hogy a vonatok megállás nélkül közlekedjenek a kontinensen. A beruházásnak köszönhetően sem a mozdonyt, sem a személyzetet nem kell majd cserélni az országhatárokon – olvasható a Napi Gazdaság szerdai számában.

A GSM-R projekt második üteme a tervek szerint összesen 55 milliárd forintba kerül.

A fejlesztést részben uniós támogatással, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközök terhére akarja megvalósítani a kormány, az uniós támogatás tervezett összege 37,33 milliárd forint, a hazai büdzsé pedig 17,72 milliárddal járulna hozzá a költségekhez – írja a lap a Magyar Közlönyre hivatkozva.

A GSM-technológián alapuló, vezeték nélküli vasúti kommunikációs hálózat a biztosítóberendezések és a vasúti járművek közötti adatkommunikációt, a szabványos hangalapú összeköttetéseket teszi lehetővé.

A rendszer kiépítésnek gyakorlati haszna, hogy a vonatok megállás nélkül közlekedhetnek majd a kontinensen, nem lesz szükség sem a mozdony, sem a személyzet cseréjére az országhatárokon.

zöldhasú
Hirdetés