2015. január. 05. 11:06 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 05. 12:13 Gazdaság

Kína eltörölte a ritkaföldfémek exportkvótáját

Nemzetközi nyomásra eltörölte Kína a ritkaföldfémek tíz éven át fennálló exportkvótáját, ám a szakértők szerint nem biztos, hogy a változtatásnak jelentős hatása lesz a világpiaci árakra. A kiviteli kvóta eltörléséről a kereskedelmi minisztérium a múlt év végén döntött.

Az Egyesült Államok 2012-ben a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előtt azzal érvelt, hogy a ritkaföldfémekre bevezetett kínai korlátozások diszkriminatívak és a helyi felhasználók versenyt torzító előnyét hozták, ráadásul az árakat is rendkívül magasan tartják. Később az Európai Unió és Japán is csatlakozott az amerikai állásponthoz. A WTO 2013 októberében megalapozottnak mondta ki a Kína elleni panaszokat. 

Ritkaföldfémek gyűjtőnév alatt 17 fémet ért a szakma, ezeket elsősorban a high-tech szektorban, például okostelefonok, rakétarendszerek vagy hibrid autók gyártásánál használják fel. Kína a világ összes ritkaföldfémének mintegy 30 százalékát birtokolja, de jelenleg a kitermelésből 90 százalékkal részesedik. A magas, 15-25 százalékos exportvámjait és a kiviteli kvótát a túlságosan alacsony világpiaci árakkal magyarázta Peking, mondván, azok nem fedezik a környezetet jelentősen terhelő kitermelés költségeit. 

A kvótarendszert a kereslet csökkenése is elavulttá tette, az elmúlt években például az export nem érte el a felső határt, sok ország ugyanis alternatívát keresett vagy – mint Japán – a ritkaföldfémek újrahasznosításával próbálkozott, de az exportpiacok lanyhulásához a 2008-as gazdasági világválság is hozzájárult. A hivatalos statisztikák szerint a tavalyi év első 11 hónapjában például 24 866 tonna ritkaföldfémet exportált Kína, miközben a kvóta 2014-re 30 600 tonna volt. 

Iparági szakértők arra figyelmeztetnek, nem valószínű, hogy Kína könnyen feladja piaci pozícióját, az exportvámok helyett környezeti-, illetve forrásadó bevezetésével tarthatja majd a jelenlegi szinten az árakat. A Cajcsing gazdasági magazin egy korábbi beszámolója szerint ezeket az adókat, kísérleti jelleggel, már féltucatnyi régióban bevezették, emellett a Paotou riktaföldfém-kereskedelmi platform is az árak szabályozásának másik tere lehet. 

A kelet-ázsiai ország tavaly év végén jelentős iparági konszolidációt is megvalósított, mikor a hat legnagyobb kereskedelmi csoportból három egyesült, de jelentések szerint további központosításra lehet számítani idén is.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.