Gazdaság hvg.hu 2014. december. 15. 19:22

Több mint 6 és fél milliárdot költene jövőre a kormány stadionokra

Kormányhatározatban állapította meg Orbán Viktor, hogy mennyi pénzt költenek jövőre stadionokra, miután az egyes stadionfejlesztésekre szánt pénzt két évre osztották el - 2015-re így is több mint 6 és fél milliárdot terveztek be.

A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósuló stadionfejlesztésekre jövőre összesen  6 milliárd 668 millió forintot kíván költeni a kormány - derül ki egy, a hétfői Magyar Közlönyben megjelent, Orbán Viktor által aláírt kormányhatározatból.

A kormányhatározatban az áll, hogy Budapest Honvéd focicsapat otthonát, a Budapest Bozsik Stadiont összesen 5,5 milliárd forintból kívánják fejleszteni, ebből jövőre 2,1 milliárdot költenének el, 2016-ban pedig további 3 milliárdot.

A zalaegerszegi stadionra jövőre 750 millió forintot szánnak, a kaposvárira 501 milliót, a békéscsabaira 565 millió forintot, a dunaújvárosira 2,6 milliárdot, míg a soproni stadionra 2015-ben további 152 millió forintot költenének.

Összeadva a kormányhatározatban a 2015-ben stadionfejlesztésekre szánt összeget azt látjuk, hogy összesen 6 milliárd 668 millió forintot kíván a kormány a sportlétesítményekbe ölni (nem számítva a további, 2016-ra tervezett fejlesztéseket, amelyekkel két év alatt már 12 milliárd 688 millióra rúgnak majd a stadionfejlesztések), a kormányhatározatban azonban végül mindössze "a 2015. és 2016. évben szükséges 4088,0 millió forint forrás" biztosításáról rendelkeznek.

A Fradi-stadion már elkészült
MTI / Marjai János
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.