Véget érhet a magyar növekedési csoda az év végéig
Az idei év utolsó negyedévében már lassabban bővülhet a magyar gazdaság, mint az év korábbi részében – írta a Világgazdaság a csütörtöki számában.
Novemberben kifulladt a két évig tartó lendület, a Világgazdaság mutatószáma, a Gyorsulási Irányadó (GYIA) kis mértékben, 0,03 százalékkal csökkent októberhez képest, ami inkább stagnálásnak látszik, viszont jelzi, hogy megtört a növekvő trend.
Ez a folyamat látszik az éves indexben is, tavaly novemberhez viszonyítva 2,7 százalékkal nőtt a GYIA, a GDP-t előrejelző részindikátorokból létrehozott mutató pedig ilyen alacsony éves értéket egy éve nem mutatott – írta a Világgazdaság.
A lap szerint tehát véget érhet a magyar növekedési csoda. Eddig 3 százalék felett alakult a növekedés mindhárom negyedévben, az év utolsó három hónapjában azonban a beszámoló szerint erre már kevés az esély.
A kormány 3,2 százalékos idei évre vonatkozó GDP-bővülési várakozása nincs veszélyben, de a következő időszakban a növekedés várhatóan nem tud újabb lendületet venni, miután a bázishatás már nem segíti a bővülést – írta a lap.
A tavalyi év elején még stagnált a gazdaság, így tudott idén év közben 3,5-4 százalék között nőni a GDP, 2013 végén azonban már lendületet vett a gazdaság, magasabb bázishoz képest pedig nehezebb nagy növekedést felmutatni – tették hozzá.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.