Gazdaság hvg.hu 2014. október. 29. 17:02

Lehet, hogy hatalmas szívességet tett az állam az ország legnagyobb hitelezőjének

A múlt heti akadozó, illetve a keddi harmatos diszkontkincstárjegy-aukció után szerdán igen nagy összegű visszavásárlási aukciókra került sor, azaz olyan tranzakciókra, amelyek keretében a befektetők lejárat előtt tudnak megszabadulni a magyar államkötvényekben meglévő kitettségüktől. Utoljára májusban, az ország legnagyobb hitelezőjének, a Franklin Templetonnak a lépése miatt volt ennél nagyobb volumenű visszavásárlási aukció Magyarországon.

Három államkötvény sorozatból tartott ma visszavásárlási aukciót az Államadósság-kezelő Központ Zrt. (ÁKK) és az idei évi tapasztalatokat nézve igen nagy volumenben (összesen 85,7 milliárd forint) ajánlottak fel papírokat a befektetők – írja a Portfolio.hu. Ezekből szintén rendkívül nagy tételben (72 milliárd forint) el is fogadott ajánlatokat az adósságkezelő.

A portál szerint mindennek a pozitív olvasata az lehet, hogy így gyűjtöttek plusz likviditást a befektetők, hogy a holnapi normál kötvényaukciókon "nagyobb erővel" tudjanak vásárolni. A negatív olvasat azonban az, hogy egyik-másik befektető úgy érezhette: a mostani hozamszintek mellett már érdemes kiszállni a magyar papírokból, azaz nem fogják csütörtökön (vagy máskor) újra befektetni. A lap rossz jelnek tartja, hogy utoljára a mainál nagyobb visszaadási hajlandóság a májusban tartott visszavásárlási aukciókon mutatkozott, és akkor az összerakható mozaikokból gyorsan világossá vált, hogy a "Magyarország megmentőjeként" aposztrofált intézményi befektető lehetett a hatalmas tranzakció mögött. Most a lap szerint azonban nem állítható viszonylag nagy biztonsággal, hogy újra a Frankin Templeton lehetett a nagy visszaadások mögött.

További részleteket itt lehet olvasni.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?