2014. október. 13. 12:20 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 13. 12:19 Gazdaság

Olcsóbb lett az olaj

Több mint egy dollárral csökkent a kőolaj ára Kuvaitnak arra a bejelentésére, hogy az OPEC várhatóan nem fogja vissza szervezeti szintű termelését az energiahordozó árának emelése céljából, miközben Szaúd-Arábia nem hivatalosan jelezte: elfogadná akár a hordónkénti 80 dolláros árat.

Hétfőn kora reggel az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 87,74 dolláron, 2010 decembere óta legalacsonyabb szinten is állt. Innen később 88,88 dollárra erősödött, ami így is 1,70 dollár csökkenés a pénteki záróértékhez képest.

A kuvaiti olajügyi miniszter a KUNA kuvaiti állami hírügynökségnek kijelentette: valószínűtlennek tartja, hogy az OPEC csökkentené a sok éve érvényben lévő 30 millió hordó napi termelési kvótáját a nyersanyag árának emelése céljából, mert "egy ilyen lépés nem biztos, hogy meghozná a várt eredményt". 

Az OPEC országok olajügyi miniszterei november 27-én Bécsben egyeztetnek a jövő év eleji olajtermelésről. A kuvaiti olajügyi miniszter szerint a nyersolaj ára akár az amerikai és az orosz olajtermelés költségének a szintjére, 76-77 dollárra is csúszhat, innen azonban azonnal visszapattanna. 

Az OPEC vezető olajtermelője, Szaúd-Arábia az olajpiaci szereplőknek közvetlenül jelezte: kész lenne elfogadni 90 dollár alatti, akár 80 dolláros olajárat egy-két évre is. 

Szaúd-Arábia pénteken azt közölte, hogy olajtermelése szeptemberben napi 9,704 millió hordóra nőtt az augusztusi 9,597 millió hordóról. Elemzők szerint Szaúd-Arábiát most nem az olaj ára foglalkoztatja, sokkal inkább az, hogy fenntartsa olajpiaci részesedését.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.