Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A töltött káposzta hányszor jó felmelegítve? Legalább harmadszor dob be valami nagy átalakítási, az állam jóárasításáról szóló programot az Orbán-kormány, ám az előző kettő kudarcát jelzi már az is, hogy négy éve egy helyben toporgunk, a magyar állam pedig sokkal drágábban működik, mint a szlovák, a cseh vagy a lengyel. Ráadásul most nem is kéne semmit csinálniuk, a gazdaság és az EU elintézi helyettük a munkát. De akkor miben mesterkednek? Valaminek helyet akarnak csinálni: mégis megvalósul az egyszámjegyű szja álma? Vagy az államadósság a nagy gond, amit a paksi atomerőműre kapott orosz gigahitel még tetéz is. Orbán Gyurcsány taktikáját másolja: beveti azt, amit egyszer már elsütött.
A fél ország bepánikolt attól, hogy több sajtótermékben is újabb Bokros-csomagként, hatalmas megszorításként tálalták azt, amit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a minap belengetett. Első blikkre valóban ijesztőnek tűnhet az az 1700 milliárd forint, amennyivel lejjebb akarja szorítani a kormány az állami kiadásokat. (A gazdasági teljesítményben, GDP-ben mérve a mostani 50 százalékos állami költési arányt 45 százalékra szorítanák le.) Elvégre ha ennyit spórol az állam, akkor az valahonnan hiányozni fog: akár az emberek zsebéből – dolgozzanak az államnál vagy a versenyszférában –, akár a cégek kasszájából. És még úgy is soknak hangozhat a megtakarítási célszám, ha a miniszter beszéde alapján világos, hogy pár év alatt akarja ezt a spórolást véghezvinni. De három évre elosztva a summát, évi 550 milliárd forinttal megrövidíteni a kiadásokat annyit tesz egy emberre lebontva, hogy évente 55 ezer forinttal kevesebbet költ a magyar állam egy-egy polgárára.
Ha azonban jobban a felszín alá nézünk, és felidézzük, mit mondott és tett az Orbán-kormány 2010 és 2014 között, no meg a Gyurcsány-kabinet még 2006 és 2008 között, oda lyukadunk ki, hogy sokadszorra játsszák el velünk ezt. Bemondanak valamit, újra és újra, és vajmi kevés eredmény lesz belőle – hogy aztán ismét előhozakodhassanak a nagy tervekkel.
Újracsomagolás
Az egy dolog, hogy Varga kedden igazából semmi újat nem állított. A tavasszal megjelent konvergenciaprogramban is az áll (61. oldal), hogy az államháztartás összes kiadása az idei kicsivel több mint 50 százalékról 44,8 százalékra csökken 2017-re. Márpedig a választások előtt nyilvánosságra hozott tervben semmi intézkedést nem vázolt fel a kormány, és azóta sem sok történt – vagyis ha semmit nem tesz a kormány, úgy (feltéve, hogy a becslése helytálló) akkor is lemegyünk szépen a Varga által megfogalmazott, és a kormányfő által is osztott célhoz.
Tegyük fel azonban, hogy a kabinet prognózisa mégsem jó. Egy költségvetésben jártas elemzőt kértünk meg, számolja ki, a folyamatokból milyen számok jönnek ki, ha a kormány igazából tétlenül nézi a történéseket. (Az elemző neve elhallgatását kérte.) Arra jutott ő is: a 45 százalék eléréséhez semmiféle drasztikus megszorításra nem lesz szükség. A kiadási szint megszorítás nélküli csökkenése leginkább három tényező együtthatásából jöhet ki a következő három évben: az uniós források felhasználásának természetes csökkenéséből, a kamatmegtakarításból és a gazdasági növekedésből.
Véget ér az uniós pénzözön, és ez jó
Szabály szerint az uniós forrásokat, amiket lehívunk Brüsszeltől, fel kell tüntetni az adott évben az államháztartás bevételi és kiadási oldalán. Ez értelemszerűen növeli az államháztartás kiadási szintjét, ráadásul annál jobban, minél több uniós forrást használunk fel. Tavaly ez nagyjából 3 százalékponttal növelte a költségvetés összes kiadásának GDP-arányos szintjét. Ha ez nem lenne, a kiadási szint 50 százalék feletti érték helyett csak 47 százalék lenne. Éppen ez az egyik oka annak, hogy a következő években meredeken csökkenni fog a kiadási szint, ugyanis 2015-2016-2017-ben már jóval kevesebb uniós forrást fogunk tudni felhasználni, mint tavaly vagy idén, a választások magyarázta óriási építési-átadási lázban.
| Ezért segít a brüsszeli pénz elapadása |
Ennek az a magyarázata, hogy a 7 éves EU-s finanszírozási ciklus jellemzően úgy zajlik, hogy az elején csak nagyon kevés pénzt képesek lehívni a tagállamok, majd a ciklus végéhez közeledve egyre többet. Ez azért van így, mert a projekteket elő kell készíteni, meg kell pályáztatni, a megvalósítás és a pénzek lehívása csak később következik. Így történt ez az előző 2007-2013-as EU-s ciklusban is, az elején például 2008-ban még csak a GDP 1 százalékát tudtuk lehívni, így az államháztartás összes kiadása is csak ennyivel nőtt az uniós források miatt. Ehhez hasonló helyzet áll elő 2016-2017 környékén, amikor az előző ciklus forrásfelhasználása véget ér, de a 2014-2020-as ciklus forrásainak lehívása még nem lódul meg. |
Ha a források lehívása hasonlóan alakul, mint az előző uniós ciklus elején, akkor 2016-2017 környékére a kiadás szintje csak emiatt mechanikusan csökken úgy 2 százalékponttal. Máris 48 százaléknál járunk tehát, vagyis a Varga Mihály által emlegetett kiadáscsökkenés közel fele megvan.
Kinőjük + kicsi kamat = célhoz is értünk
A kiadási szint további automatikus csökkenése akkor következhet be, ha a gazdaságban lesz növekedés a következő években, márpedig a kormány ezzel számol, és nem is alaptalanul. Az államháztartás kiadásainak jó része ugyan évről évre az infláció mértékével emelkedik (ilyenek például a nyugdíjak), de vannak olyanok is, amelyek még az inflációt sem követik (a családi pótlék 2008 óta be van fagyasztva, mint ahogyan a közszféra illetményalapja is). (A bevételek azonban jellemzően az inflációval, vagy afeletti mértékben jönnek.)
Emiatt a költségvetés GDP-hez viszonyított összes kiadását jelző mutató évről évre önműködően csökken. Ehhez azt a hüvelykujjszabályt lehet használni, amely szerint ha a gazdaság például 2 százalékkal nő (reálértelemben, tehát a gazdasági bővülés üteme az inflációt 2 százalékkal haladja meg), de közben a kiadások csak az infláció mértékével emelkednek, akkor az összes kiadás GDP-hez mért aránya nagyjából egy százalékot csökken. A kormány a következő évekre jellemzően 2-3 százalékos reálnövekedéssel számol, így könnyedén elérheti a megcélzott kiadáscsökkenés maradékát változatlan politika mellett is.
Máris 46,5-47 százaléknál vagyunk.
És ezek mellett az is mozgásteret fog teremteni a kormánynak, hogy az állampapírok hozamai jelentősen csökkentek az elmúlt két évben, az átárazódás az állampapírok állományánál folyamatos, ez pedig jelentős mértékben csökkenti a következő években az államháztartás – most 4-5 százalék közötti sávban mozgó – kamatkiadásait. Ezzel máris ott vagyunk annak a 45 százaléknak a közelében, ahova a kormány vinni akarja az országot. Tehát igazából semmit nem kell tennie, csak ülni a babérokon.
De mégis mesterkednek. Miben és miért?
Akkor miért mondta azt a miniszter, hogy lépni kell? Alighanem azért, mert valaminek helyet akarnak csinálni, és kihasználják, hogy a lakosság fel van készítve.
Orbán egy ideje lecövekelt az egyszámjegyű személyi jövedelemadó mellett. Most 16 százalékos az szja, 9 százalékra levitele durván 500 milliárd forintos lyukat ütne a költségvetésen – azaz ennyit hagyna az embereknél. Hogy ezt meglépik-e, nem tudni, azt azonban már igen, hogy a kétgyerekesek adókedvezményét megduplázzák. Már ez is 50-60 milliárdba kerül az államnak.
De nem csak népszerűségnövelő lépéseken törheti a fejét Orbán. Leginkább az államadósság miatt főhet a feje. Ez ugyanis, hiába is vívja ellene a harcát négy éve, makacsul 80 százalék fölött ragadt, és biztosan csökkenő pályára állítása csak szigorúbb költségvetési politikával lehetséges – ami egyenlő a kisebb hiánnyal, kevesebb kiadással.
Az államadósság-pályát ráadásul a paksi atomerőmű építéséhez felveendő orosz gigahitel, 3000 milliárd forint rendesen megdobja, még ha az több évre elosztva, és csak 2017 után jelenik meg az adósságban.
A kormány háza tájáról a hvg.hu-hoz került információk pedig világosan mutatják: valami nagy dobásra készül Orbán, vagy legalábbis arra, hogy sok-sok területet érintsen, átrendezzen, felforgasson. Az átalakítás pénzt kíván, mozgásteret kell hozzá teremteni, a miniszter jelzése pedig ezt látszik erősíteni.
Ugyanúgy élünk, mint négy éve
És hogy miért is kell még lefaragni az állami költést? Hát mert ugyanott vagyunk, ahol négy éve voltunk: 50 százaléknál, ott, ahonnan indult 4 éve az Orbán-kormány, és ahonnan egy év alatt 45, pár év alatt pedig 40 százalékra akarta leszorítani a kiadási szintet. Elég megnézni a 2011-ben nyilvánosságra hozott konvergenciaprogramot (82. oldal)
Mindennél többet mond talán az, hogy a hozzánk hasonló fejlettségű régiós országokban (Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban) jó 5-10 százalékponttal, de van, ahol ennél is nagyobb mértékben kevesebbet költ az állam.
Első felvonás
Persze az Orbán-kormány nem először hirdet komoly kiadáscsökkentést. Az első nagyszabású programot csaknem négy éve, akkor is jó pár hónappal a választások után lengette be a miniszterelnök. Orbán már 2010 októberében állami kiadáscsökkentést jelentett be, ebből már ekkor több, később akciótervbe szedett pont kiviláglott. Ilyen volt például az állami bürokrácia csökkentése, az állami cégek átalakítása, az állami intézmények lefaragása. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a hvg.hu-nak 2010 decemberében adott interjújában pedig arról beszélt, hogy komoly zárolásokat hajtottak már végre a költségvetésben, 2011 elején pedig mélyreható, 600-800 milliárd forint megtakarítással járó reformprogramot indítanak el. Már ekkor közölte, hogy a gyógyszerkassza, nyugdíjrendszer, munkaerő-piaci alap azok a területek, ahol a kiadások csökkentésével kalkulálnak.
A pontokba szedett első cselekvési csomagra nem is kellett sokat várni. A 2011 márciusában bejelentett első Széll Kálmán-tervben azt mondták – a terv mellesleg az államadósság elleni összefogás jegyében íródott –, hogy hosszabb távon az államadósság GDP-hez mért arányának az 50 százalék közelébe kellene konvergálnia, a költségvetési hiányt pedig 2014-re 1,9 százalékra vinnék le. Mindezen célok elérése érdekében – a Brüsszelnek ugyanebben az évben benyújtott konvergenciaprogramban a mostanihoz hasonló mértékű, a GDP 5,6 százalékára rúgó vágásról volt szó, ez akkor majdnem 1600 milliárd forintot jelentett – több cselekvési irányvonalat is meghatároztak.
A pontok között szerepelt az, hogy átalakítják a segélyezés rendszerét, közmunkaprogramokat vezetnek be, felülvizsgálják a rokkantnyugdíjak, illetve a normál nyugdíjazás rendszerét (a nyugdíjkasszának egyensúlyba kell kerülnie), emellett pedig a MÁV, Volán-társaságok és a BKV működését is megreformálják (egy közlekedési holdingba terelték volna a cégeket). Szó volt még arról is, hogy bevezetnek egy e-útdíj rendszert, olyan új oktatási rendszert akartak (duális szakképzés és felsőoktatás elsősorban) létrehozni, mely jobban igazodik a gazdaság igényeihez, a gyógyszerkasszában található összegeket sokkal racionálisabban akarták felhasználni (lefaragni a költségeket elsősorban). Továbbá olcsóbb és hatékonyabb állam kialakítását tűzték ki célul. Ekkor még arról is volt szó, hogy 2012-ben a válságadókat teljes körűen kivezetik.
Az első Széll Kálmán-terv jelentős részben (négyötöd, háromnegyed arányban) a kiadások visszafogására koncentrált, a reformok között a bevételnövelés csak elvétve szerepelt – aztán később, már a második Széll-tervben az arány eltolódott ebbe az irányba. A piacok ezért is fogadták először szinte eufóriával a csomagnak nem is csak a bejelentését, de már annak pár hónappal korábbi felvillantását: elemzők, befektetők akkori véleménye szerint az államadósság tervezett csökkentése örvendetes, az ehhez szükséges lépések is jók voltak, bár akkor további részleteket vártak. A forint árfolyamában ez így csapódott le: 2010 végétől stabilan 270-280 alatt volt az euró ára, 2011 augusztusában indult fel 300 forint fölé.
A nemzetgazdasági tárca 2012 áprilisában azt bizonygatta, hogy arra az évre a Széll Kálmán-terv 83 százalékban már teljesült, a 2013-ra kitűzött célok pedig már ekkor 73 százalékban megvalósultak. Bár igazából semmilyen ellenőrizhető tanulmány nem jelent meg, így a végleges megtakarítás ennél kisebb volt, de a program nem volt hatástalan.
Van, amit betartottak, de közel sem mindent
A nyugdíjrendszer és a gyógyszertámogatás területén komoly eredményeket ért el a kormány. Lenyesegették a nyugdíjkedvezményeket, felülvizsgálták – bár jó fél év csúszással indulva – a rokkantnyugdíjak rendszerét, emellett pedig a Bajnaiék által elfogadott nyugdíjkorhatár-emelés is ekkortól vált hatályossá.
A gyógyszerkasszánál pedig például megvalósult a vaklicit, illetve a generikus készítményeket részesítik előnyben az orvosok a receptek felírásakor. A foglalkoztatottság területén mindeközben megvalósult a munkanélküliségi segély megreformálása, álláskeresési járadék néven harmadolódott ennek a támogatásnak az időintervalluma 3 hónapra.
| Játsszon! Ismerje meg a pénzéhes magyar államot! |
A magyar állam jelenleg a GDP 50 százalékát költi el. A Budapest Intézet összeállításában 2012-ig bezárólag megnézheti, hogyan alakultak az állami kiadások, emellett azt is meg lehet nézni, hogy a különböző európai országoknál milyen arányok mentén oszlik meg az állami költés. |
Több intézkedés azonban egyáltalán nem valósult meg, illetve ha mégis, úgy csúszással és másfajta formában indult, mint ahogy azt eredetileg tervezték. A Nemzeti Közlekedési Holding például a mai napig nem alakult meg – ezzel a közösségi közlekedést biztosító cégek konszolidációja is elmaradt –, a használatarányos útdíjrendszer pedig jelentős késéssel tudott csak elindulni (tavaly év közepén), ráadásul magyaros öszvérmegoldással. Az oktatási rendszer átalakítását pedig rengeteg kritika övezi, a felsőoktatás első körös átalakításától vissza is riadt a kormány, a közoktatásban épp most tervezik a Kliket újragondolni. Az olcsóbb és hatékonyabb állam kialakításának iránya pedig még mindig terítéken van: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter épp nemrég jelentett be újabb bürokrácialebontó csomagot. (Az állami szféra lefaragása mindeközben nem igazán megy: a Portfolio.hu nemrég rávilágított, hogy most már újra annyian dolgoznak az államnak – a közfoglalkoztatottak nélkül –, ahányan 2010 közepén.)
Vol. 2.
Miközben zajlott az első Széll Kálmán-terv megvalósítása, a kormány 2012 áprilisában egy újabb csomagot jelentett be, a Széll Kálmán-terv 2.0-át. Erre azért volt szükség, mivel így akarták meggyőzni az Európai Bizottságot (EB), hogy tartani tudjuk az éves hiánycélt, és hazánk el tudja kerülni a kohéziós források befagyasztását (ugyanis Magyarországot ekkor ezzel riogatták). 2012-re 155, 2013-ra pedig további 600 milliárdos kiigazítást ígért a kormány ekkor.
Az intézkedéscsomagra ugyanakkor azért is szükség volt, mivel ekkor az euróválság újra eszkalálódott, a magyar gazdaság pedig nem a kormány által várt ütemben nőtt (2012 a végén recessziós év lett), vagyis további forrásokat kellett megfogni a kiadási oldalon. Az újabb tervben például ismételten szerepelt az közigazgatás, az önkormányzati rendszer reformja, a bürokratikus és adminisztrációs költségek csökkentése (vállalkozások és lakosság számára is), hatékonyabb kormányzati működés. Emellett szó volt a már előző tervben említett többi területről is. De ennek a gerincét már az egyszerűbben megvalósítható lépések, az adóemelések adták.
| A piac nem felejt |
| Most, hogy a kormánytisztviselők hangoztatják a kiadáslefaragási szándékot, a pénzpiacok korántsem szálltak el erre a bemondásra. Az euró ára két hét alatt 315 forintról 310 forintra szelídült – ennyi volt a hatás. Messze nem mérhető ez a 2010 végi-2011 eleji eufóriához. |
A Széll Kálmán-terv 2.0-ra épülő konvergenciaprogramba beszivárogtak olyan, a bevételi oldalt érintő elemek, mint például a pénzügyi tranzakciós illeték, a távközlési szolgáltatási adó, vagy a baleseti adó. A pénzügyi tranzakciós illeték esetében például pedig már tetemes, 130-228 milliárd forintos bevétellel kalkulált a kormány, először 1 ezrelékes mértéket ígértek, hogy aztán pár lépéssel később 6 ezrelékre tornásszák fel azt. Akkor vezették be a telefonadót is.
Az euróválság, és a görög helyzet további romlása következtében 2012. augusztus végén a kormányt újabb intézkedésekre kényszerítették, a szeptemberben benyújtott költségvetési tervben pedig a Széll Kálmán-terv 2.0-ban, illetve a konvergenciaprogramban bejelentett bevételnövelő intézkedések mellett további hasonló célú elem szerepelt. Például 27 százalékra emelték az áfa általános, 25 százalékos kulcsát, egy százalékponttal megemelték a munkavállalói járulékot, 40 százalékkal emelték a cégautóadót. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ekkor már azt mondta, hogy a tervezett 550 milliárd helyett 750 milliárddal javul a költségvetési egyenleg a Széll Kálmán terv 2.0-ban vázolthoz képest, és ebből az összegből 450 milliárd a bevételnövelés.
Gyurcsánytól tanul Orbán?
De nem csak Orbánék melegítik fel a legalább egyszer már eladott ötletet – mint a töltött káposztát. Gyurcsány Ferenc hasonló kottából játszott. 2005-ben ötéves adócsökkentési akciótervet hirdetett, ami nagy szerepet játszott abban, hogy 2006 tavaszán nyert is a parlamenti választásokon. Aztán a választás után pár hónappal nagyszabású reformprogramot hirdetve próbálta kihúzni magát és az országot a csávából, a Gyurcsány-csomag a közigazgatás, állam – egészségügy, oktatás – totális átszervezését ígérte, de mellette egy sor adóemeléssel is operált.
Aztán amikor 2008 nyarára világossá vált, hogy fel kéne rázni a gazdaságot, Gyurcsány 2008. szeptember végén leporolta a 2005-ös nagy adócsökkentési programját, és újra az ország elé tárta. Aztán bő egy hónap múlva a világválság elsöpörte.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
