Autó HVG 2025. január. 07. 08:41

Érkezőben a Mazda első igazi villanyautója

A japán gyártó első saját fejlesztésű EV platformja két év múlva debütálhat.

A Mazda bejelentette, hogy Japánban egy új akkumulátorgyárat épít. A 10 GWh éves kapacitásúra tervezett iwakuni üzemben a Panasonic hengeralakú celláiból készítenek majd olyan akkumulátorokat, melyeket aztán a gyártó első saját fejlesztésű dedikált villanyautóiba fognak szerelni.

Az újfajta nagy energiasűrűségű lítium-ion, illetve szilárdtest akkumulátorok fejlesztésével is foglalkozó Mazda első igazi elektromos platformja várhatóan 2027-re fog elkészülni.

A Mazda 2019-ben leplezte le első elektromos modelljét, a belsőégésű motoros alapokra épülő és benzines hatótávnövelős kivitelben is kapható, Magyarországon jelenleg 13,6 millió forinton nyitó MX-30 crossovert.

Mazda MX-30 R-EV
László Ferenc

Tavaly mutatkozott be az EZ-6 nevezetű látványos elektromos szedán, mely elsőként Kínában debütált, de a tervek szerint a későbbiekben világszerte kapható lesz.

A kínai–japán Changan Mazda vegyesvállalat által kifejlesztett hátsókerék-hajtású EZ-6 tisztán elektromos és hatótávnövelős konnektoros változatokban készül.

Mazda EZ-6
Mazda
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.