Gazdaság hvg.hu 2014. szeptember. 24. 08:25

Tisztogatás: Lapátra kerülhet az MVM Nyerges-közeli vezére

Egy októberi közgyűlésen dönthetnek az MVM-et a 2010-es kormányváltás óta vezető Baji Csaba felmentéséről – értesült a Népszabadság.

Az MVM október közepi közgyűlésén döntenek Baji Csaba elnök-vezérigazgató sorásról – értesült a szerdai Népszabadság piaci forrásokból.

Baji Csaba
Horváth Szabolcs

Baji Csaba a 2010-es kormányváltás óta vezeti a vállalatot, amely idén a tavalyinál rosszabb, de még pozitív, néhány tízmilliárdos eredményre számít. Az elnöki posztot Baji 2011-ben vette át a Szingapúrba távozó Faragó Csabától.

Baji korábbi munkahelye most Simicskáé

Baji korábban az E-OS nevű kisebb energiatársaságot vezette, amely Baji odakerülésekor, 2008-ban áttételesen Nyerges Zsolt tulajdonában állt. 2010-ben már egy ismeretlen hátterű cég volt az E-OS tulajdonosa, amelyet Simicska Lajos és Nyerges Zsolt egy másik érdekeltségével azonos címen jegyeztek be.

Baji és a Simicska–Nyerges-féle érdekkör kapcsolatával a hvg.hu szerda reggeli vezető anyaga hosszabban foglalkozik. Nyerges még a 2000-es évek elején barátközött össze Baji Csabával, aki szintén szolnoki. Baji jelen volt a Közgép felfuttatásánál: szerepet vállalt a Közgépet megmentő Axon-csoportban.

Jelenleg a Simicska érdekeltségébe tartozó Közgép az E-OS tulajdonosa. Az E-OS egyik leányvállalatánál egyébként igazgatósági tag Orbán Vikor miniszerelnök veje, Tiborcz István.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.