2014. szeptember. 06. 15:07 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 06. 15:00 Gazdaság

Növekedésnek indult a görög gazdaság

A görög kormányfő szerint a harmadik negyedévben már nő a görög gazdaság, amire nem volt példa az elmúlt nyolc évben.

Antonisz Szamarasz a szokásos Thesszaloniki Nemzetközi Vásár megnyitóján bejelentette: 30 százalékkal tervezik csökkenteni a fűtőolaj adóját. A kormány még 2012-ben emelte a fűtőolaj adóját, hogy plusz bevételhez juttassa a költségvetést.

A görög statisztikai hivatal adatai szerint a hazai össztermék (GDP) 0,3 százalékkal zsugorodott a június végével záródott három hónapban éves szinten. Ez volt sorrendben az ötödik negyedév, amikor lassult a gazdaság zsugorodása és a legkisebb csökkenés volt 2008 vége óta.

Az idei első negyedévben 1,1 százalék, a tavalyi negyedik negyedévben 2,3 százalék, a harmadik negyedévben 3,2 százalék, míg tavaly a második negyedévben még 4 százalék volt az éves szintű görög gazdasági zsugorodás.

A görög viszonylatban kedvező adat megerősíti azokat a várakozásokat, hogy a görög gazdaság rövidesen maga mögött hagyja a recessziót. Az athéni kormány és Görögország nemzetközi hitelezői azt prognosztizálják, hogy a GDP az idén már 0,6 százalékkal bővül. (Az általánosan elfogadott szabály szerint két egymás utáni, növekedést felmutató negyedév után lehet a recesszió végéről beszélni.)

Görögország 2011 óta, két csomagban, összesen 240 milliárd eurónyi mentőhitelt kapott a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az Európai Központi Banktól (EKB), a magánhitelezők - főképp kereskedelmi bankok - pedig lemondtak a görög államadósságból nekik járó 206 milliárd euró majdnem feléről.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.