2014. július. 30. 11:12 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 30. 15:03 Gazdaság

Nyugdíj-elképzelések: "ez a rendszer nem jutalmaz, hanem büntet"

A Demokratikus Koalíció szerint a Népesedési Kerekasztal javaslata nem jutalmaz, hanem büntet, ugyanis nem azt preferálja, hogy a többgyermekesek többet kapjanak, hanem sújtja azokat, akiknek nincs gyermekük. Kérdéses, hogy mi lesz azokkal, akik önhibájukon kívül nem tudnak gyermeket vállalni vagy azokkal, akik egy tragédia során elveszítik gyermeküket.

A Demokratikus Koalíció (DK) embertelennek és igazságtalannak tartja a Népesedési Kerekasztalnak a felnevelt gyermekek számát és azok iskolázottságát is figyelembe vevő nyugdíj-megállapítási javaslatát – mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnökségi tagja.

Gy. Németh Erzsébet jelezte, hogy az elképzelés szerint csökkenne azoknak a nyugdíja, akik nem neveltek fel legalább két gyermeket, illetve akiknek gyermekei nem szereztek érettségit vagy diplomát. Az ellenzéki politikus kijelentette: ez a rendszer nem jutalmaz, hanem büntet, ugyanis nem azt preferálja, hogy a többgyermekesek többet kapjanak, hanem sújtja azokat, akiknek nincs gyermekük.

Kérdésként tette fel, hogy mi lesz azokkal, akik önhibájukon kívül nem tudnak gyermeket vállalni vagy azokkal, akik egy tragédia során elveszítik gyermeküket.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.