A kínaiak felhúznak egy második Panama-csatornát
Egy kormányzati illetékesekből, üzletemberekből, illetve egyetemi tanárokból álló nicaraguai bizottság elfogadta a tervezett Nicaragua-csatorna 270 kilométeres javasolt nyomvonalát. A beruházás a valaha volt egyik legnagyobb infrastrukturális projekt lesz – feltéve, ha tényleg elkészül. A projekt hihetetlen összegbe kerül, emellett környezeti és jogi aggodalmak is övezik.
Jóváhagyta egy kormányzati illetékesekből, üzletemberekből, illetve egyetemi tanárokból álló nicaraguai bizottság az országot keresztülszelő 40 milliárd dollárba kerülő csatorna javasolt 270 kilométeres nyomvonalát – írja a Business Insider. A csatorna egy az egyben keresztülmenne a közép-amerikai államon, ezzel nyújtanának alternatívát a Panama-csatornának.
Csakhogy a beruházással több kétséget is megfogalmaztak szakértők. Először is a csatorna útvonala keresztülszeli az ország legnagyobb tavát, egyben legfontosabb édesvízkészletét is. Ez felveti annak a veszélyét, hogy a csatornából érkező sós víz beszennyezheti a tavat. Mindemellett jogi aggályok is felmerültek a csatornát építeni szándékozó kínai konzorciumnak – ők finanszírozzák a beruházást – adott kiváltságok következtében. Szakértők megjegyezték azt is, hogy alternatív szállítási útvonalak, mint például a sarkvidékiek megnyílása okafogyottá teheti egy ilyen csatorna megépítését.
Az aggodalmak ellenére ugyanakkor már decemberben elindulna az építkezés, azt 2019-re be is fejeznék, 2020-tól pedig megindulna az üzemszerű működés.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.