Ma kezdik építeni a Panama-csatorna riválisát
Hétfőn kezdik meg a Panama-csatorna riválisának szánt nicaraguai csatorna építését.
Hétfőn kezdik meg a Panama-csatorna riválisának szánt nicaraguai csatorna építését.
Az első világháború kitörése után nem sokkal, 1914. augusztus tizenötödikén vált lehetővé, hogy az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánhoz egy egész földrész megkerülése nélkül átjuthassunk hajóval. Nemrég jelentette be Nicaragua, hogy ott is építenek egy „második Panamát”.
Egy kormányzati illetékesekből, üzletemberekből, illetve egyetemi tanárokból álló nicaraguai bizottság elfogadta a tervezett Nicaragua-csatorna 270 kilométeres javasolt nyomvonalát. A beruházás a valaha volt egyik legnagyobb infrastrukturális projekt lesz – feltéve, ha tényleg elkészül. A projekt hihetetlen összegbe kerül, emellett környezeti és jogi aggodalmak is övezik.
A panamai külügyminiszter szerint a kínaiak által Nicaraguába tervezett, Közép-Amerikát átszelő csatorna nem vetélytársa a Panama-csatornának, mivel ezt a vízi útvonalat jelenleg épp bővítik. Ráadásul a másik amerikai országba tervezett csatorna megtérülése sok időt venne igénybe, a Panama-csatorna pedig már kész van.
A Nicaragua és Costa Rica határán nemrégiben történt incidens nem volt más, mint annak tesztelése, hogy meg lehetne-e építeni Nicaraguán keresztül a Panama-csatorna riválisát – írja az izraeli Haaretz.com.