Gazdaság hvg.hu 2014. július. 07. 17:48

Nem csak magasabb nyugdíjjal jutalmazhatnák a gyerekeseket

Félreértés, hogy a gyerekszámhoz kötnék a nyugdíjat – mondja Gál Róbert Iván, a Népesedési Kerekasztal egyik nyugdíjszakértője. A szakértő szerint, aki maga is dolgozott a szóban forgó javaslaton, a lényeg az, hogy a gyereknevelést valahogy elismerjék a nyugdíjrendszerben. Ennek pedig több módja is van.

A sajtóban úgy jelent meg, hogy gyerekszámhoz kötnék a nyugdíjak kifizetését, és hogy csak a gyerekes kapnának nyugdíjat, de ez félreértés– írja az Index, akinek Gál Róbert Iván, a Népesedési Kerekasztal egyik nyugdíjszakértője nyikatkozott, aki maga is dolgozott az említett javaslaton. A szakértő szerint a lényeg az, hogy a gyereknevelést valahogy elismerjék ebben a rendszerben. Ennek az egyik módja az lehet a szakértő szerint, hogy aki több gyereket nevel, annak alacsonyabban lesz a nyugdíjkorhatár, aki meg kevesebbet, annak magasabban. Egy másik opció szerint például, aki több gyereket nevel, az kaphatna több nyugdíjat, vagy éppen fizethetne kevesebb járulékot is egy adott nyugdíjszint eléréséhez azoknál, akik nem gondoskodtak maguknak utódokról (járulékfizetőkről). A szakértő az első javaslattal szimpatizál.

A szakértő szerint ha egyszer tényleg lenne egyéni számlás rendszer Magyarországon, akkor az is elképzelhető lenne, hogy az eszmei tőkebefizetésekre kifizetett eszmei kamatláb magasabb legyen a nagycsaládosoknál. Gál elmondása szerint a szóban forgó javaslatcsomag egy alapvetően liberális, öngondoskodó javaslat, nem pedig népesedési. A szakértő elmondta, hogy nem az a cél, hogy legyen több járulékfizető, hanem az, hogy egy nagymértékű igazságtalan újraelosztást, ami nem veszi figyelembe a gyermekvállalást, korrigáljuk.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.