Kövér: Jól végzett fizikai munkára szüksége van az országnak
Munkára, jól végzett fizikai munkára szüksége van az országnak – jelentette ki az Országgyűlés elnöke kedden a Parlament Felsőházi Termében, a VII. Szakma Sztár Fesztivál országos díjátadó ünnepségen.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által szervezett országos szakmai versenyen legjobb helyezést elértek elismerésének helye van a Parlament falai között, mert az ország házát olyan dolgokra kell használni, amelyek a nemzet életében nagyon fontosak – mondta Kövér. Szerinte a mostani esemény – ez a verseny – pedig az.
A házelnök szerint az országnak szüksége van a fiatalok elkötelezettségére, energikus tenni akarására, amit a mostani versenyen is megmutattak. Az egyik legfontosabb célkitűzés a munka becsületének helyreállítása az országban. A kemény munkával, munkájából megélni tudó szakember példájára van szükség.
Az ország továbblépéséhez pedig sok szakember kell, sok olyan, aki nem fél a munkától. Csak így teremthető meg a munkára épülő társadalom. A munkát nem spórolhatja meg a politikus, a bankár, a pék, a szakács, s a sportoló sem, ha jó teljesítményt szeretne elérni.
Kövér László szerint "azt mondják a focipályák környékén, a tehetség az, aki beválik. A versenyre nevező és a díjkiosztáson jelenlévő fiatalok keményen dolgoztak, megcsinálták, amit szerettek volna. Beváltak."
Az Országgyűlés elnöke beszélt arról is, hogy egyre kevesebb a munkanélküli, és egyre többen dolgoznak Magyarországon. Ez év február-áprilisa között már 4,107 millió embernek volt munkája az országban. Ez 238 ezerrel több a korábbinál. Az idei első negyedévben pedig 3,5 százalékos volt a bruttó hazai össztermék növekedése Magyarországon, ami még az optimista várakozásokat is meghaladta.
Parragh László, az MKIK elnöke többek között azt tartotta fontosnak elmondani, hogy a szakmai döntőkben részt vevők közül 114-en kaptak első, második és harmadik helyezést. Rajtuk kívül felkészítő tanáraik munkáját is elismerték a verseny szervezői.
Emellett szükségesnek tartotta, hogy a legjobb szakmunkásoknak lehetőségük legyen technikussá, sőt mérnökké válniuk is. Eredményként említette, hogy 2018-ban Magyarországon rendezhetik meg az EuroSkillst, a fiatalok európai szakmai vetélkedőjét, amely újabb lendületet adhat a magyar szakképzésnek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.