Gazdaság hvg.hu 2014. május. 20. 12:31

Figyelem! Hamarosan új bankjegy érkezik

Az új öteurós egy éve jött, az új tízeurós célegyenesben, felkészül a húszeurós. Miben lesz más az új bankó, a Buksza mutatja.

A 10 eurós követi a megújulás sorában az egy évvel ezelőtt, 2013 májusában forgalomba került új öteuróst, az Európé-sorozat első tagját. A tízeuróst januárban mutatta be az Európai Központi Bank (EKB). Két hét múlva pedig kezdődik az új bankó szeptember 23-i bevezetésének kampánya – írja a Buksza lakossági pénzügyi blog.

A új tízeurós elölről
buksza.postr.hu

Az új eurobankjegyeken az első sorozaton megszokott, korokat és stílusokat bemutató motívumok lesznek, és maradnak az uralkodó színek is. Az új biztonsági elemek miatt azonban több változtatásra került sor, de a tízeurósok az EKB szerint könnyen megkülönböztethetőek lesznek a régiektől.

Az új tízeruós hátulról
buksza.postr.hu

Az új motívumok az Európai Unió 2002 óta végrehajtott, többlépcsős bővítésére is utalnak: Európa térképén immár Málta és Ciprus is felfedezhető, az „euro” szó a latin és a görög mellett cirill betűs változatban is olvasható, az EKB nevének rövidítése pedig öt helyett kilenc nyelven szerepel.

Miben más a szeptemberben megjelenő tízeurós?

- az új bankjegy bal és jobb szélén vonalkasor domborodik;
- az új bankjegyen Európé arcképe látható;
- a biztonsági szálon az euró jele – "€" – látható;
- az arcképes vízjelen Európé arcképe és egy ablak látható;
- a bankjegyet mozgatva a bal alsó sarokban látható smaragdzöld szám fényeffektust produkál, a szám (10) színe is megváltozik, smaragdzöldről mélykékre.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.