A CES 2025 kiállításon mutatta be a L’Oréal a koreai NanoEntekkel közös fejlesztését, ami nagy segítség lehet a kozmetikai termékek használóinak. A piacra lépésre azonban egyelőre várni kell.
Kezdetét vette Las Vegasban az év egyik legnagyobb technológiai eseménye, a CES 2025 kiállítás. A Samsung már be is mutatott néhány izgalmas fejlesztést, és hasonlóan tett a szépségiparból ismert L’Oréal is. A cég egy új készülékkel, a Cell BioPrinttel rukkolt elő, ami a vállalat állítása szerint biokémiai elemzést végez a bőrön, hogy megmondja a felhasználónak, miként lehetne azt fiatalosabbá tenni.
A globális vállalat a koreai NanoEntek nevű startuppal kötött együttműködési megállapodást, ami egy speciális elemzőrendszert fejleszt. Ennek eredményeként a felhasználónak nincs más dolga, mint egy mintavevő csíkot ragasztani az arcára, majd azt az elkészített oldatba helyezni. A készülék emellett egy rövid kérdőívet is kitöltet a felhasználóval, valamint képeket készít az arcáról. Az egész folyamat nagyjából 5 percet vesz igénybe, és ide kattintva érhető el róla egy videó.
Guive Balooch, a L’Oréal képviselője az Engadnetnek elmondta, a tesztcsíkot az állkapocsnál kell felhelyezni, az elemzés eredményét pedig nem befolyásolja, ha az arcon van egy kis fényvédő.
Az elemzés végén a gép tanácsokat adhat a bőrápolásra. Az eszköz sugallhatja, hogy milyen jól reagálhat a bőr bizonyos összetevőkre, például a retinolra, és előre jelezheti a lehetséges kozmetikai problémákat, például a sötét foltok megjelenését vagy a pórusok kitágulását, mielőtt azok láthatóvá válnának.
A lap megjegyzi: a megoldás hasznosnak tűnik, ugyanakkor a vállalat nem hivatkozott egyetlen lektorált tudományos publikációra sem a működésével kapcsolatban. Igaz, egyelőre nem is dobja azt piacra a L’Oréal: 2025-ben még csak néhány ázsiai üzletben kezdik meg a gép tesztelését.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.