Évi 72 millió utas fordul majd meg Peking új repülőterén
Új repülőteret építenek Peking déli területén, így 2015-re csak a kínai fővárosban 113 millió lesz a légi utasforgalom, ami 2020-ra 142 millióra bővülhet.
A kínai főváros 86 milliárd jüanért (háromezer milliárd forintért) új repülőteret épít Peking déli területén. A reptér évi 72 millió utast szolgál majd ki. A jelenlegi, 1958-ban épült Pekingi Nemzetközi Repülőtér már jóval kapacitása felett üzemel, tavaly 83 millió utast szolgált ki.
Statisztikai adatok szerint tavaly Kína légikikötőiben az utasforgalom meghaladta a 754 milliót, ami 11 százalékkal múlta felül 2012. évit és 86 százalékkal haladta meg az öt évvel korábbit.
A kínai környezetvédelmi minisztérium honlapjára felkerült dokumentum szerint 2015-re csak Pekingben 113 millió lesz a légi utasforgalom, ami 2020-ra 142 millióra bővülhet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.