Idén korábban ehetünk görögdinnyét
A korai tavasz és a kedvező időjárás hatására a szokásosnál két héttel korábban, június végén, július elején már lesz itthoni görögdinnye a piacon – véli a Magyar Dinnyetermelők Országos Szövetségének elnöke. Oravecz Tamás azt is elmondta, hogy Dél-Békésben az idén tovább nőtt a görögdinnye termesztési kedv, a termelők a tavalyinál tíz százalékkal nagyobb területen ültettek magokat.
A vetőmag- és növényvédőszer-forgalmazók adatai valamint az előzetes becslések szerint a termőterület 2014-ben Dél-Békésben meghaladja a háromezer hektárt. Tavaly a termelők 2800 hektárról tudtak termést betakarítani.
Az elnök a termelési kedv növekedését a kiegyensúlyozott dinnyepiaccal indokolta. A felvásárlási árak 2010 óta jelentősen emelkedtek, kilogrammonként 20-25 forintról 35-40 forintra, ezért érdemes lett ismét dinnyét termelni. Egy hektár dinnye termelési költsége 1,5 - 1,7 millió forint közötti összeg, a realizálható jövedelem 250-400 ezer forint hektáronként – tette hozzá.
Tavaly országosan 5550 hektárról takarítottak be dinnyét a termelők. Idén van remény arra, hogy a termést hozó terület nagysága hatezer hektár körüli lesz, a területnek az ötven százalékát Dél-Békés adja, Medgyesegyháza és környéke. Dél-Békés mellett összefüggő területeken termelnek dinnyét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a hajdúsági, a hevesi, a jászsági és a tolnai tájkörzetekben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.