2014. március. 03. 09:23 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 03. 09:30 Gazdaság

Rányomja bélyéget az ukrán válság a világ tőzsdéire

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,43 pontos csökkenéssel, 17 740,49 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,02 százalékkal gyengült.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője úgy látja, hogy az ukrán események miatt hétfőn általános eladási hullám várható. A szakember szerint az OTP ukrán és orosz kitettsége miatt mindenképpen komolyan érintett lehet, a bank papírjai a nap első felében 5 százalékot is eshetnek.

A piacot a nap második felében is az ukrán hírek mozgathatják, amelyek várhatóan a legtöbb részvényre negatív hatással lesznek, így összességében esésre lehet számítani a BÉT-en – mondta

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szintén negatív hangulatra, egyértelmű esésre számít az ukrajnai feszültség hétvégi kiéleződése miatt. Az itthoni részvények közül az ukrán üzleti kapcsolatok miatt elsősorban az OTP és a Richter lehet érintett – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 368,50 pontos, 2,12 százalékos emelkedéssel, 17 744,92 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt. Mol 235 forinttal, 1,81 százalékkal 13 195 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 74 forinttal, 1,89 százalékkal 3989 forintra nőtt, forgalma 5,2 milliárd forintot tett ki.

Erős mínusz Európában

A vezető nyugat-európai tőzsdemutatók jelentősen gyengültek a hétfői nyitáskor péntekhez képest. A londoni FTSE-100-index 1,61 százalék, a frankfurti DAX-30 2,74 százalék, a párizsi CAC-40 1,80 százalék csökkenéssel kezdte a kereskedési napot.

A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken vegyesen zártak: a londoni FTSE-100 indexe 0,01 százalékkal gyengült, a frankfurti DAX-30 1,08 százalékkal erősödött, a párizsi CAC-40 mutatója 0,27 százalékkal emelkedett péntekhez képest.

Hétfőn 9 órakor az euró árfolyama 1,3781 dollárra erősödött a péntek késő esti 1,3759 dollárról. Európai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,98 dollár emelkedéssel 111,05 dolláron állt.

Orosz-ukrán hatás Ázsiában is

Több ázsiai tőzsde mínuszban zárt hétfő reggel. Megfigyelők szerint a hétfői ázsiai kereskedésre rányomta a bélyegét az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség, ami a globális gazdaságra is hatással lehet.

A tokiói értéktőzsde irányadó mutatója, a Nikkei225 1,3 százalékkal, 14 652,23 pontra esett, másfél hete a legalacsonyabb szinten zárt. Ebben több más tényező mellett a jen erősödése is szerepet játszott, ami gyengítette az exportra termelő cégek részvényárát. Tokióban a részvények szélesebb körét felölelő Topix index 1,2 százalékkal, 1196,76 pontra süllyedt.

A szöuli 0,8 százalékos, a tajvani 0,4 százalékos csökkenéssel zárt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.