Halvány pluszban kezdett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,74 pontos emelkedéssel, 17 382,16 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,03 százalékos erősödés.
Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője a pénteki kereskedés nyitása előtt azt mondta: a csütörtöki jelentősebb esés után nyugodtabb kereskedés lehet a BÉT-en. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a péntek is forgalmas nap lehet az MSCI-index jövő héttől érvényes átsúlyozása miatt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 418,46 pontos, 2,35 százalékos csökkenéssel, 17 376,42 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,0 milliárd forint volt. A Mol 340 forinttal, 2,56 százalékkal 12 960 forintra csökkent, 766,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 184 forinttal, 4,49 százalékkal 3915 forintra esett, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki.
A fontosabb nyugat-európai indexek vegyesen mozogtak a pénteki tőzsdenyitáskor. A londoni FTSE-100 index 0,03 százalékkal csökkent, a frankfurti DAX-30 index 0,07 százalékkal emelkedett, a párizsi CAC-40 index 0,05 százalékkal erősödött nyitáskor.
Csütörtökön a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 index 11,12 pontos, 0,16 százalékos javulással 6810,27 ponton zárt, a frankfurti DAX-30 index 73,40 pontos, 0,76 százalékos mínusszal 9588,33 ponton végzett, Párizsban a CAC-40 index 0,52 ponttal, 0,01 százalékkal 4396,39 pontra gyengült.
A fontosabb ázsiai tőzsdék vegyesen zártak pénteken. Tokióban a japán Nikkei-225 index 0,55 százalékos, 82,04 pontos csökkenéssel 14 841 ponton állt meg a kereskedés végén. A japán jen erősödése és a nemzetközi környezet miatt pénteken óvatosak voltak a befektetők. A Nikkei ezen a héten 0,2 százalékot, februárban összesen 0,5 százalékot veszített értékéből.
Szöulban a dél-koreai Kospi index 0,08 százalékkal, 1,56 ponttal nőtt és 1979 ponton fejezte be a napot. A dél-koreai elemzők szerint a kereskedés volumene pénteken alacsony volt, a befektetők vegyesen reagáltak a legújabb amerikai gazdasági adatokra. Heti szinten a Kospi 1,1 százalékot erősödött.
Sydneyben az ausztrál S&P/ASX-200 index 0,12 százalékos, azaz 6,65 pontos gyengüléssel 5404 ponton zárt. Több ausztrál vállalat ismertette negyedéves jelentését (Woolworths, James Hardie Industries, Virgin Australia), de az adatok nem voltak elég erősek ahhoz, hogy pénteken pozitív tartományban zárjon a tőzsde.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.