Hárommilliárd dollárt követelnek Ukrajnától a kínaiak
Kína a londoni nemzetközi döntőbírósághoz fordult egy Ukrajnával szembeni 3 milliárd dolláros kártérítési ügyben.
Kína még 2012-ben bízta meg az ukrán állami élelmiszer- és gabonaipari vállalatot azzal, hogy 3 milliárd dollárért vásároljon fel gabonát az ázsiai ország számára.
Az összeg első felét, 1,5 milliárd dollárt a múlt év elején kapta meg az ukrán cég. A kölcsön másik, 1,5 milliárd dolláros része valójában áruhitel, amiért Ukrajnának kínai termékeket kell vásárolnia. Kína mostanáig mindössze 153 millió dollár értékű terményhez jutott hozzá.
Eközben kiderült, hogy az ukrán cég a kínai pénzforrást felhasználva 28 millió dollárért Etiópiának, 14 millió dollárért Monacónak, 7 millió dollárért Szaúd-Arábiának, 24 millió dollárért Iránnak, 11 millió dollárért Kenyának, 1,5 millió dollárért a Fülöp-szigeteknek, 61,9 millió dollárért Svájcnak, 26,3 millió dollárért pedig Egyiptomnak szállított gabonát.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.